Tükör (Próza)

 

Tükör

Írta: Kovács L István (KIL)

 

Vasárnap van, mégis ugyanolyan korán kelt, mint szokott. Igen szokott, mert már nem dolgozik nyugdíjas és valójában semmi dolga nincs, egyhangúan telnek napjai. De amikor még dolgozott több mint negyven éven át megszokta a korai kelést. Csak üldögél a teraszon, bámulja a szomszéd ház hátulját, vagy a kertet, rossz idő esetén az ablakból nézi a felhőket, és az ablakon lecsorgó esőcseppek által rajzolt mintákat. Jobb napjain elmegy sétálni, csak úgy céltalanul a mozgás kedvéért.

Ma valamiért a szokottnál is korábban ébredt és morcosabb is volt, de oka előtte is homályba burkolózott. A fürdőszobában a tükör előtt állt, nézegette magát, simogatta a többnapos borostát az arcán az egyre sűrűsödő ráncokat, és morgolódott miattuk. Volt már szakálla, de nem volt jó, mert viszketett és kipattogzott tőle a bőre, viszont a borotváért sem rajongott. Azért ha kelletlenül is bepamacsolta magát, és vitába kezdett a tükörrel.

 -Valamikor szerettelek, tudod? Most viszont nagyon utállak. Fiatalon pattogtál a szó jó értelmében, dolgoztál, másod, harmad állásod is volt, szervezkedtél, tanfolyamokra, iskolába jártál. És most? Most nézz magadra, morgolódó vénember vagy. Nem jársz sehova, kiégtél, mint egy villanykörte. Legalább havonta egyszer a könyvtárba elmehetnél, vagy a nyugdíjas klubba.

Na, persze de akkor fiatal voltam, szétvetett az energia. Tudásvágyam eléglett volna egy egész egyetemi karnak, csak az elágazás, az rohadt elágazás, az ne lett volna. A választási lehetőségnél eltévesztettem az irányt, mert már akkor bűntudatom volt.

 -Ezt meg hogy érted, hogy már akkor bűntudatod volt?

A zöldfülűségem miatt. Bár tudtam, hogy nem szabad, mégis arra hallgattam, akire semmiképen nem kellett volna. Pont az csapott be legelőször, akinek soha nem lett volna szabad, de ezt ne feszegessük tovább.

Ó, hogy az ördög vinne el, most megvágtam magam. Miért nem tudsz legalább most békén hagyni?

Egyáltalán ki vagy, hogy kérdezgetsz?

 -Nem én akartam jönni, te hívtál! Különben is jobban csodálkozom magunkon, mint te.

Miért?

 -Annyi minden lehettél volna, de mindig megakartál felelni valakinek, mindig hátrább tetted a saját érdekedet, hogy segíteni tudj, vagy elkerüld a konfliktusokat.

Tudod mit, hagyjuk. Hagyjuk, mert elkezdek másokra mutogatni, annak pedig nincs értelme. Ők csak alternatívát kínáltak, érveltek, de én döntöttem, már tudom, hogy mikor és hol hibáztam. Késő bánkódni rajta.

 -Akkor legalább menj emberek közé.

Mondd meg minek. Minek menjek oda, ahol ismét csak javasolnak valamit és ismét rosszul döntök. Vagy hallgathatom mások panaszát. Tudod hová mennék szívesen egy erdei vityillóba, remetének.

Jól van megint megvágtam magam. Ha nem jöttél volna, már rég kész lennék a borotválkozással.

 

 -Nem én jöttem, te hoztál magaddal, álmodban is velem beszélgettél, ahelyett, hogy aludtál volna.

Akkor ma, hogy ne legyen elszúrva a nap, valamit csinálnom kell, hogy ne egymással foglalkozzunk, mert estére becsavarodom. Na, végre, készen vagyok! Szevasz.

És ezzel a tükörre dobta a törölközőt.

2021. 05. 16.

Tiszakécske.