Kavargó láng
Írta
Kovács L István
Mikor a föld magja
felszínre tör,
lángra lobbannak a gőzök,
gázok,
a tüzet színesre festik az
ásványok.
A platina fehértől, a
kénsárgán át,
vas, mangán, a réz
vöröse,
s megannyi elem kékje,
öltögeti nyelvét.
A színek egymásba
fonódva, égve,
törnek fel, fel magasan
az égre.
Mintha Belzebub rakott
volna tüzet,
s túlfűtött üstjéből
kifutott a főzet.
A poron, hamun,
lávafolyamon túl.
a szem meglátja az apró
szépséget,
a kavargó lángba rejtett
színképet.
Mikor lelke a borzalmakon
túllépett,
előveszi valahonnan,
mélyről a képet,
mely lenyomatként agyába
égett,
és már csak a szépre
emlékezik,
hogy könnyebb, szebb
legyen az élet.
2021. 03. 18.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése