Estétől-
hajnalig
Írta: Kovács L István
Összefüggő
szürke takarja a kéket,
itt-ott
sötét, közötte még sötétebb,
tombol
a vihar zúg, csattog, dörögve,
egyben
nyelné le a világot örökre…
…
a szél, mintha karmester intené le,
megáll,
az égiáldás csendesül vele,
sérült
bőrként, reped meg szürkesége,
rajta
mint vér üt át a Nap vörös fénye.
Lassan
szakadozik akár egy elnyűtt rongy,
tovaszáll
s vakítón néz ránk a Napkorong,
már
csak néhány foszlány úszik az égen,
ahogy
elszabadult csónak ring a vízben.
Letisztult
a por, felfrissült a levegő,
vidám
madárcsapat nagy zajjal jön elő.
Hm.
Vajon a viharban szállást ki, hol kapott?
Nem
tudni, de harsányan üdvözlik a Napot.
2021.
05. 14.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése