Útközben

 

Útközben

Írta: Kovács L István

 

Szeretem a learatott búzamezők illatát,

a levegőhöz jutott föld leheletét, sóhaját,

az óriásfenyők gyanta illatú évszázadát,

az enyésző, gombát nevelő avar savanyát.

 

A kukorica levelei között suttogó szelet,

a vihart, mely megrenget földet és eget.

Megkönnyezem a földet mely tikkadva reped,

az ágat, mit a vihar könyörtelenül levet.

 

De ne kérd, válasszak erdő és mező között,

a szívembe mind a kettő régen beköltözött,

de a róna nyitott, elveszek a délibábok mögött,

így álmokat, dombok művelt lankáiról szövök.

 

Elkószált álmaimat hegyekről, fákról dédelem,

kelő Nappal, mégis szalmakazal tövén ébredem,

de hosszú az út kitudja, mit tartogat a végtelen,

lassú léptekkel haladok, de egyszer én is érkezem.

 

2021. 05. 15.

Tiszakécske.