Ablak mögött
Írta:
Kovács L István
Nem szólok, nem pörölök veled,
ülök az ablak előtt a belső oldalon,
nézem mit művel gyermeked a Tavasz.
Az utca kihalt, néptelen csak egy
macska oson,
pedig dolog volna, hogyne lenne, akár
ezer,
Tavasz van, vetni kéne, megágyazni a
jövőt.
Erősen izzik kinn a nap, nőm szerint
a korlát már égeti a kezet.
A kertben kinyílt nárciszok sárgállnak,
üde, zöldlevelek fénylenek a
rózsabokron,
enyhe szellő irritálja fák, bokrok
leveleit,
az árokokban tavalyról itt feledett,
avult fűben az ibolya lilája mosolyog,
nyiladozik a tulipán, gyöngyvirág is
kidugta fejét,
az amarillisz élesíti kardszerű
levelét.
Távolabbi kertben a halál és az új élet
anakronisztikus képe tárul elém,
tavalyelőtti, és tavalyi magas dísznád,
holt szára sárgán, zörögve tör az égre,
mellette barackfa virágzik, jó termés
reménye.
Fura, beleférnek az ablakkeretnyi képbe.
A házak fölött madarak villannak,
felszállnak magasra, majd alá buknak,
szárnyukkal csapkodva, vagy vitorlázva,
jönnek, mennek fütyülve, búgva,
trillázva.
Álmodozom, a redőnyt finoman zörgeti a
szél,
egy veréb a párkányon kopog, félve néz
be az üvegen,
körmével lemezt csikarva elrugaszkodik,
tova lebben.
Nincsenek száműzve, sem karanténba
zárva,
ők megélik, nem csak vágynak a
szabadságra.
2020. 04. 11.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése