Színlelt élet
Írta:
Kovács L István
Élni kéne emberként,
dolgozni, szeretni, aludni,
és mi? Mi csak színleljük az
életet,
élőholtak, szellemek vagyunk.
Mint evező nélküli csónak,
elszabadulva vad vizek sziklái
között,
hányódva küzd,
úgy bukdácsolunk át az életen,
és a folyó egyre zúg, bömböl,
s már a kezünkkel sem
kapálódzunk,
csak szidjuk a folyót,
pedig a mi választásunk volt,
legalábbis nem ellenkeztünk
eléggé,
most visz az ár, már nincsenek
sziklák,
észvesztve jön a zuhatag,
hallatszik a sikoly, a víz
sikolya,
ahogy a mélybe zuhan,
finom permetté fröccsen,
és onnan visszaút nincs.
Még lehajolunk a földön fekvő ért,
pedig már mi is térdre estünk.
Fel kéne állni, amíg lehet,
végre emberként élni,
nem csak színlelni az életet.
2020. 04. 21.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése