Kiáltás a pusztába
Írta: Kovács L
István
Szidd, és áldd, megérdemli,
fiát áldozta, de mivégre,
mit tanult a föld népe?
Pusztítás, gőg, átok,
nézzetek már rátok.
Emelkedjetek magatok fölé,
s nézzétek meg, amit tesztek,
nézzétek egyenként, és közösen,
az élet hóhérai lesztek.
Gyilkos apának mondják egyesek,
mégis áldjátok nevét.
Kéritek? Nem, követelitek
szeretetét,
kéritek áldását, ha fegyvert
emeltek,
azzal a kézzel simogatni sem restelltek.
Hívjátok, teremtsen békét,
pedig Ti hadakoztok, fenitek „késetek”
élét.
Köszöntök: Isten hozott, Isten
veled,
mégis káromoljátok, ha olyan a
kedvetek.
Kevés Szátokból a dicséret, de sűrű
az átok,
vigyázzatok, visszaszállhat
rátok.
Ő nem mást, lehetőséget adott,
cserébe nem kér csak némi
alázatot,
azt sem magának,
mindennemű életnek, és egymásnak.
Szidhatjátok, csoportosan és
külön,
ahogy jólesik nektek. Nem bánja.
Csak szólok, egyszer elé kell
állni számadásra…
2020. 07. 03.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése