Az én anyám

 

Az én anyám

Írta: Kovács L István

 

Az én anyám nem ment el, Ő nem halott,

itt él bennem, mindennel mit rám hagyott.

Vitáztunk sokat, néha megbántottam,

Ő terelt, én szilaj, önfejű csikó voltam.

 

Korlátokat szabott, mit sokszor hágtam át,

érezni akartam milyen ízű a szabadság.

Sosem láttam, hogy kisírta volna a szemét,

erős kézzel fogta négy, fiú gyermekét.

 

Ha megsértettem, csak álltam néztem bánatát,

én, konok kölyök sosem kértem bocsánatát.

Apámban is sokáig ő tartotta a lelket,

szegénynek a szíve nem bírta a terhet.

 

Láttam, mint a hős nők keményen állt a vártán,

néha oktalanul más terhét is cipelte a hátán.

Hamvai fölött óriás tölgy lombja zúg,

búcsú dalt hozzá vadgerle búg.

 

Az én anyám nem hagyott el, itt él bennem,

ha beszélni akarunk, nem kell messzire mennem.

csak ide ment át szembe a másik szobába,

kicsit lepihent elfáradt a szíve és fáj a háta.

 

2020. 05. 03.

Tiszakécske.