Gondolatok
séta után
Írta:
Kovács L István
Az ember körül van véve társakkal, közeli és távoli
rokonokkal, állítólagosan szerető és szerethető emberekkel. Mégis egy átlagos
kisvárosi forgatagban nézelődve, kevés kivétellel mind szomorú és magányos. Ki sétálva,
ám semerre sem nézve megy előre, szürke ábrázattal. Más siet kissé oldalra, úgy
mond élére fordulva kerülgeti az embereket, ő sem néz senkire. Mosolynak még
csak a gondolata sem látszik senkin. Látszólag teljesen kívül helyezik magukat
mindenen, mintha nem is léteznének, sem ők, sem mások. Köszönés helyett is csak
itt-ott hallatszik valami mormolás aféle helló.
Kívülről szemlélem az utcát, nézelődöm. Egy emberre figyelek
föl, kinézetéről, öltözékéről nem lehet megállapítani férfi az illető vagy nő. Inkább a testtartása utal rá, hogy férfi
lehet, kezét mélyen a zsebébe süllyeszti, emiatt görnyedt a háta. Bár lefelé
néz, azért némileg látszik arcának mimikája, mely komoly belső háborúról
árulkodik. Apró léptekkel halad, valamit rugdos maga előtt. Egy papírzacskóba
csomagolt dolog. Lehet akár zsömle is, vagy bármi más könnyű dolog. Nem zörög,
tehát nem fémtárgy van benne. Látom, nem a legfiatalabb korosztályhoz tartozik,
ezért talán családi dráma lehet a háttér. Elhagyta valaki, vagy ő akar
menekülni egy kapcsolatból. Látszik rajta, hogy most nagyon egyedül van, ahogy
mindannyian egyedül vagyunk bizonyos pillanatokban, amikor a szeretet
képmutatásnak tűnik.
Lehet, hogy régen ölelte meg a feleségét, vagy a felesége
régen ölelte meg őt. Van olyan, hogy az ember ölel, de nem ölelnek vissza. Hogy
a másik azt érzi, nem hogy tűz, már őrláng sincs a kapcsolatban. Ez nem csak
házastársakra érvényes, van, hogy megunnak valakit, de nem merik, vagy nem
akarják bevallani. Esetleg abban bíznak, hogy még helyre jöhet bármi. Sajnos
olyan is van, aki élvezi a másik szenvedését.
Emberünk tovább rugdossa azt a valamit, csak arra figyel,
fejét nem emeli, oldalra sem tekint. Az emberek kerülgetik. Elég széles a
járda, oldalról kísérem, kíváncsi vagyok meddig és hová megy. Gondoltam a
kereszteződésnél majd abba hagyja, megáll, szétnéz, talán sóhajt egyet, de nem.
Lógó fejjel, mintha nem érdekelné mi fog történni, tovább halad. Dudálás,
fékcsikorgás, káromkodás, de ő nem törődik semmivel, nem megy gyorsabban, nem
hagyja el a rugdosandó tárgyat sem.
Nem követem tovább. Ez az ember annyira egyedül van, annyira
kívül helyezte magát mindenen, hogy az sem segített volna rajta, ha megszólítom.
Talán észre sem vette volna. Vagy durván elutasít, ami már nem egyszer
megtörtént. Nem kerestem a konfliktust, nekem most ahhoz nem volt kedvem,
csupán nézelődni akartam. Érdekes, nem láttam egyetlen párban sétálót sem,
mindenki egyedül, ki sietve, ki lassabban, de unott, szürke arccal jött- ment, a
dolga felé, mintha más ember nem is lett volna az utcán.
Szeretünk, mégis egyedül vagyunk ebben a hatalmas társaságban.
Nagy a baj, és nem tudjuk, hogyan segíthetünk, még családban sem, nem hogy
ismeretlenekkel kapcsolatban.
2020. 10.
28.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése