Legyen
Béke veletek
Írta: Kovács L István
Vonat
robogott velük napokon át,
bőröndnyi
életük volt a poggyász,
itt
maradtak a ruhák, fotók,
néhány
értéktárgy, az emlékeik,
aztán
fürödni vitték mindannyijukat,
vegyesen gyerekeket,
nőket, férfiakat,
halk
zsivajban biztatták egymást: Ne félj…
Vasajtó
dörrent, csattant a zár…
…köhögés,
sikoly, aztán csend,…
…dohogva
zúg a kazán,
kéményén
kicsap a láng,
nehéz,
égetthús szagú a levegő,
testük
pernyeként hullt alá,
lelkük
elszállt a füsttel,
koporsó
nincs, nekik nem kell!
Búcsúcsók,
szemfödél, sírhalom,
nem adatott
nekik,
az utókor
azért emlékezik.
Emlékoszlopok,
siratófalak,
belevésve
százezrek, milliók neve,
emlékezők
imát mormolnak,
mécsesek
lobognak, gyűlnek a kövek.
Mások
tagadnak, szívükben
nem
csitul a harag, a gyűlölet.
Miértek
akkor is voltak –
válaszok
nincsenek ma sem…
2020. 04.
16.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése