Trauma (Próza)

 

Trauma  

Írta: Kovács L István

 

Brigitte, könnyeit törölgetve ült a kanapé szélén, Brad, az asztal melletti székről bámulta a szőnyeg mintáit, nem szólt semmit. Kintről beszűrődött a két gyerek, játékos, vidám hangja. Ők nem tudtak semmit arról, ami a szülők között zajlott, csak örültek, hogy itthon van az apjuk.

 

  -Miért nem szólsz semmit? –kérdezte Brigitte- Szerinted jól van ez így? Matt, már hat éves mindjárt iskolába megy, apa kell neki, aki itthon van, de hiányzol Ingridnek is. Ő is négy éves és jó, ha két hetet volt veled a négy év alatt, alig ismert meg most is. De nekem is kellene a férjem, nem csak évente egyszer egy hónapra, hogy utána itt hagyjon terhesen. Mit nem lehet ezen megérteni? Leszereltél, jó. De, akkor most mi ez az őrület, hogy elmész egy félévre hegyet mászni? Milyen hegyet, kivel, és honnan van rá pénzed, és mi miből élünk addig? És ha nem jössz vissza, ha ott tart a hegy? Mikor a seregben voltál, tudtuk, hogy bármi megtörténhet, de akkor gondoskodtak volna rólunk. És most? Most mi lesz?

Brad, hosszan hallgatott, tudta igaza van a feleségének, de eddig ész érv nem jutott eszébe. A csatatéren nem félt semmitől, a hegytől sem fél, úgy érzi képes rá. De a feleségével és főleg annak igazával nem tudja fölvenni a harcot. Tisztában van vele, ő mindenképpen csak veszíthet. Végül csak megszólalt.

  -Brigitte, mikor hozzám jöttél is tudtad, hogy kalandvágyó, nyughatatlan ember voltam és vagyok, meséltem az álmaimról. Soha nem nőtem ki a gyerekkori katonásdiból, éppen úgy vágytam a tengerre, a levegőbe, mint a hegyekre. Én nem tudok egy irodában ülni és a lábamat lóbálni. Nekem kihívások kellenek, mozgalmas életet akarok élni.

 

  -Jó, akkor legyél tűzoltó, rendőr, vagy vezess repülőgépet, menj el egy óceánt járó hajóra dolgozni, csak ne menj arra az átkozott hegyre. Tudod, hogy rengeteg ember ott maradt és mind ilyen volt, mint te, aki nem akar félni, aki mindent kockára tesz. Mert majd ő megmutatja, hogy meglehet csinálni azt a bármit, amit más nem tud, vagy nem mer, csak azért mert józanul gondolkodik, mert vissza akar menni a családjához, a gyerekeihez. Azt sem bánom, ha újra jelentkezel a seregbe, de ne menj, a hegyre kérlek szépen. Mit mondjak a gyerekeknek?

 

Brad, ismét hallgatásba burkolózott, és le nem vette a szemét a szőnyegről. Tudta, hogy a feleségének igaza van. Nem kiabált, nem veszekedett vele soha. Most is szépen beszélt hozzá, érezte hangjában a féltést és a szeretetet, még sem szólt semmit, nem is nézett az asszonyra. Egy külső szemlélő azt látta volna, hogy semmi érzelmet nem mutat, és valószínűleg igaza is lett volna, de hát nem látta őket senki.

Bejöttek a gyerekek, Brad, megkönnyebbül, hogy elterelődik a figyelme a témáról az asszonynak. Úgy is lett, Brigitte, megtörölte a szemét és a gyerekekkel foglalkozott, bevitte őket megfürdetni, vacsorát adott nekik, utána pedig ágyba parancsolta őket. Brad, ki ült a tornácra, és az eget bámulta, sört sem hozott ki magával, nem szólt semmit. Ez azért volt fura, mert mikor háborúban volt, a pihenő időben, ha kinn ült a sátor előtt mindig beszélt a csillagokhoz, most nem szólt semmit, csak nézte őket.

Így telt el kicsit több mint félóra, mikor ki jött Brigitte, szó nélkül leült egy másik székre, és csak nézte a férjét, lát-e rajta valamit, és várta, hátha megszólal. De ő makacsul hallgatott.  Az asszony törte meg a csendet.

 

  -Nem akarsz semmit mondani, Brad? Nem kéne ezt a kérdést valahogy megbeszélni?

  -Nincs mit megbeszélnünk. –mondta Brad.

 

Brigitte, fölállt és bement lefeküdni.

 

Kis idő elteltével hallotta, ahogy Brad, motoszkál az alagsorban, úgy sejtette, hogy az ottani kanapén akar aludni a férje, hogy biztosan csak átgondolja a dolgokat.

Nem tudja mikor nyomta el az álom, párnája nedves volt a könnyeitől. Reggel, amikor felébredt, hiába kereste a férjét, nem találta sehol. Brad, elment. Üzenetet sem hagyott.  Kereste a szüleinél, a barátainál, fegyvertársainál, már akiről tudta, hogy otthon van, de nem volt sehol. Eltelt pár hét, Bradnek semmi nyoma, hírt sem kaptak felőle.

Mivel leszerelt a házból kikellett költözniük, mert azt a hadseregtől kapták, Brigitte, így a szüleihez költözött, ott kényelmesen elfértek. Volt udvar, lehetett játszani, a nagypapa vette át az apa szerepet, sok mindenre tanította a fiút. Ő kísérte az iskolabuszhoz is, míg meg nem tanulta, hogy kell egyedül megoldani a dolgot. Brigitte visszament a tejüzembe dolgozni, ahonnan elment mikor férjhez ment.  Körülbelül nyolc és fél hónap telt el, mikor egy csomagot hozott a postás neki, benne egy levéllel. Brad megmaradt személyes holmija volt a papírzsákban, és egy kísérő levél mely szerint odaveszett egy jégszakadékban ahonnan kihozni nem lehet. Egyszer két nyomozó jelent meg nála, kérdéseket tettek föl, volt e veszekedésük, milyen családi életet éltek, és nem volt e depressziós a férje, esetleg nem tett célzást arra, hogy öngyilkos akarna lenni. De mindenre nemmel válaszolt.  Tájékoztatták arról, amit a túravezetőtől megtudtak, hogy viselkedéséből ítélve, mivel nem nagyon beszélt senkivel semmiről, csak kizárólag a mászással kapcsolatos dolgokról, de arról is, csak ha nagyon muszáj volt. Az út alatt nem szerzett egy barátot sem, ezért úgy gondolják, nem biztos, hogy a balesete véletlen volt.  Mivel más bizonyítékot nem találtak elég hamar lezárták az ügyet, azzal a megjegyzéssel, hogy hegymászóbaleset történt.

 

Brigitte, a szobájában a feszület alá tett egy képet a férjéről, és az esténkénti imáját ott mondta el. Kérve Istent, hogy vegye maga mellé és vigasztalja meg csapongó nyugtalan lelkét, hogy ott ahol most van, békére leljen. Tisztességgel meggyászolta a férjét, és új fejezetet nyitott az életükben. Egy idő után társa is akadt, egy, az üzemben dolgozó ember személyében, akit Malcolmnak hívtak.

 

Már kicsit több mint két éve volt, hogy Bradet, halottá nyilvánították, mikor egy Tibeti szerzetesekről szóló műsorban meglátta a férjét a Tv-ben. A megdöbbenéstől szóhoz sem jutott. Nem volt nehéz felismerni, hiszen pont úgy nézett ki, mint annak idején, szakál nélkül borotvált fejjel. Egyedül a ruházata változott meg arra a köntös féleségre, amilyet a szerzetesek viselnek. Rövid ideig látta a többi szerzetes között, ezért a csatorna videotárhelyen megkereste a filmet és újra nézte, majd ahol Bradet észlelte megállította a lejátszást és hosszan elemezte. Semmi kétsége nem volt a felől, hogy az Brad. Napokig törte a fejét, hogy mit csináljon, és hogy miért tette ezt vele a férje. Elment Brad szüleihez is, most egyedül a gyerekek nélkül, hogy beszélni tudjanak a történtekről. De ahogy őt is, úgy anyósáékat is meglepte a hír. Nem tudtak semmiről, nem jelezte nekik sem a fiuk, hogy mi a szándéka, hova készül és miért. A hírnek azért örültek, de titokban kellett tartaniuk. Végül is előbb Macolmnak, később a szüleinek is megmutatta a felvételt, és azt mondta szeretne Tibetbe utazni, beszélni vele. Tudták mindannyian, hogy sokba kerül az út, sok idő elintézni az utazást, és nem biztos, hogy megéri elmenni, jobb lenne mindent úgy hagyni, ahogyan van. Legjobban az édesapja féltette, hiszen egyke volt, és újra az ő drága kis tündére lett, mióta haza költözött. De abban végül is egyet értettek, hogy jó lenne tisztázni, a gyerekek érdekében is, és mert, ahogy ők felismerték, úgy más is felismerheti, akár véletlenül is. Végül csak elindították az utazáshoz szükséges procedúrát.

Nehezen ment a dolog. Különböző engedélyekre volt szükség és lassan intéződnek arrafelé az ügyek, Az ottani hatóságoknak semmi sem sietős.

 

Nagy sokára meg lett minden engedély, vízum és sikerült repülőre ülnie Brigitte-nek. Malcolm szerette volna elkísérni, hogy az esetleges megrázkódtatás esetén legyen vigasza a nőnek, de Brigitte, nem engedte, azt mondta, hogy ezzel egyedül kell megbirkóznia. A fárasztó tizenöt órás repülő út után megérkezett Lhásza-Gonkar repülőterére, ahol turistacsoportokkal buszra szállt, ami a kolostorokhoz vitte az utasokat. Volt nála egy fotó, amit a filmből másolt ki, hogy könnyebben megtalálja a férjét.

Az utcák zsúfoltak voltak, az egész egy óriási kirakodóvásári forgatagnak tűnt. Bazárok sorakoztak mindenütt, különböző szuveníreket árultak, és helyi ételspecialitásokat.  A sátrak és házak között sokhelyen kötelek feszültek rajtuk rengeteg különbözőszínű, háromszög alakú imazászlókat lengetett a szél. Az emberek tolakodtak, lökdösték egymást. A nép között szerzetesek is jöttek, mentek. Érdekes volt látni, a kétfajta ruházati viseletüket. Az egyik csoport szári félét viselt, csak egy lepedőszerűség lógott le az egyik vállukról majdnem a földig takarva testüket, míg a másik vállukat nem fedte semmi, lábukon pedig egyszerű papucsot hordtak. A másik csoport ugyanolyan színű ruhában járt, de nadrág, bocskor és a derékon övvel megkötött tunikaszerű felső résszel. A városi forgatagban láthatóan elkülönültek azok, akik nagyon szerettek volna feljutni a kolostorhoz, és képesek voltak akár napokat is a sorban állni. Bigittenek, azonban nem volt sem ideje, sem kedve ehhez. Így egy szerzetestől érdeklődött mit lehetne tenni, mert neki konkrét célja van, feltétlenül beszélnie kell egy szerzetessel, megmutatta a képet is, hátha könnyebben megy a dolog. Meglepődött, hogy semmilyen nyelvi nehézséget nem okozott a kommunikáció, pedig félt, hogy majd kézzel, lábbal magyarázkodhat, de a férfi folyékonyan beszélt az ő nyelvén is. Mivel a kolostor több épületegyüttesből áll, a szerzetes felvilágosította hol érdeklődjön.

Elindult abba az irányba, nagyon nehezen haladt, óriási volt a tülekedés, a forgatag. Néha tett párlépést előre, de a hullámzó tömeg visszasodorta. Ráadásul ezek az épületek magaslatokon álltak, hátukat magas szikláknak támasztva. A hozzájuk vezető utak pedig elég keskenyek, nem csak a fölfelé haladóknak kellett elférni rajta, de a lejövők is itt közlekedtek.  Egy ponton elágazott az út, és ahová ő tartott ott már sokkal gyérebb volt a forgalom, jobbára a szerzetesek közlekedtek rajta, ott még nem tudta mi ennek az oka. Szintén arra tartó szerzetest megállított és megkérdezte, hogy találhatná, meg akit keres. A férfi összetette a két kezét és mélyen meghajolt, majd azt mondta:

  -Hölgyem nehéz lesz, de nem lehetetlen. Oda nő nem léphet be, és látogatót csak a vezető Láma engedélyével fogadhatnak a szerzetesek. Ide gyógyulni jönnek az emberek, elbújni a világ elől, ha csak nem súlyos indokkal jött, jobb, ha máris visszafordul.

  -Uram nem fordulok vissza, nekem beszélnem kell ezzel az emberrel.

  -Jó. Kérem, akkor kövessen, elkísérem a vezetőnkhöz.

 

  Brigitte, reménykedve egy nagy sóhajjal követte a szerzetest, aki apró léptekkel ugyan, de olyan gyorsan ment, hogy alig tudott vele lépést tartani. Már maga a magaslat miatti ritkább oxigén, de az emelkedő út is fárasztotta, azért kitartott.

Megérkeztek az épülethez, kis tornácra mentek föl, ahol megkérte a kísérője, hogy foglaljon helyet és várjon türelmesen, nem tudja mennyire elfoglalt a vezető, mikor tudja fogadni, és elkérte a képet is, hogy megmutassa, kiről van szó, mert Brigitte, nem tudta, hogy ott milyen néven szerepel Brad.

Éhes volt, már bánta, hogy nem vett valamit magának, ami legalább ránézésre hasonlított volna valamilyen otthoni ételhez. De már mindegy is volt, akárhogy de kibírja, aztán a szállodában eszik valamit.  Gondolatait most másfelé terelte, hogy éhségéről elvigye a figyelmet. Mit mondjon a Lámának, hogy beengedje, és főleg mit mondjon a férjének.

 

Nagy sokára kinyílt egy oldalajtó, és a szerzetes egy kis fogadó szobába invitálta, ahol hellyel és teával kínálta. S kérte várjon párperc múlva jön a vezető, és ő kiment, Brigitte, megint egyedül maradt. A tea jólesett neki, finom illata és még finomabb aromája volt, kicsit meg is nyugtatta, amitől olyan érzése volt, mintha természetes lenne, hogy ő itt van. Szétnézett a helyiségben, nem sok látnivaló volt. Egy Buddha kép, amiről ő nem tudta megállapítani melyik Buddhát ábrázolja, állítólag több arca van. Egy kisebb imamalmot látott még, amit közelebbről is megcsodált, nagyon szép míves munka volt. Arra eszmélt, hogy ráköszön valaki. Olyan nesztelenül jött be a férfi, hogy sikerült a hangjával megrebbenteni a nőt. A Láma magas szikár idősebb ember, kerek lencséjű drótkeretes szemüveget viselt. Öltözéke ugyanolyan, vállról leomló lepedőszerű volt mely a másik vállát szabadon hagyta. Itt látszott, mennyire idős lehet ez az ember, mert bőre itt is hordta a magas kor ráncait, itt látta igazán, hogy az idő és a gondok nem csak az arcra és a kézre szántanak barázdákat, de a test többi részét is megaszalják. Kölcsönösen üdvözölték egymást, a férfi összetett kézzel hajolt meg a nő felé, és a székre mutatott, Brigitte, meghajolva jó napotot köszönt és leültek.

A beszélgetést a férfi kezdte.

 

  -Hallom hölgyem, ön egy szerzetesünket keresi, Kérem ide nőket nem igen szoktunk beengedni, ez férfi rend, itt ráadásul rejtőzködés céljából vannak az emberek. Lehetőségük van rá, hogy gyógyuljanak, felejtsenek, és egy idő után vagy maguktól távoznak, vagy belépnek a rendbe. Ön kit és miért keres.

 

  -Nem tudom milyen néven jelentkezett be, akit én keresek, vagy itt milyen nevet kapott. Az őt ábrázoló képet oda adtam, ha itt van, önök biztosan felismerik. Korábban a férjem volt, és ha él ma is az. Azt a hírt kaptam róla, hogy hegymászási balesetben elhunyt és nem találták meg a testét. Ezt a képet egy TV műsorban láttam és onnan másoltam ki. Szó nélkül jött el otthonról és hátra hagyott két gyereket, akiknek nagyon hiányzik. Csak a miértre vagyok kíváncsi. Csak egy órát kérek uram, nem többet.

 

  -Nézze asszonyom, legjobb lenne, ha nem zavarná meg emlékekkel a társunkat. Mi sem tudjuk, mit hordoz a lelkében. Vannak beszélgetéseink, de a múltat mi nem feszegetjük. Testvérünk már régóta itt van, de valamiért még most is vezekel. Bár részt vesz programjainkban, mert kötelező, de jobbára egyedül szeret lenni és imádkozni. Nem tudom, hol volt mit látott, vagy mit követett el, de a lelke nagyon mély, fájó sebeket hordoz, kár lenne feltépni őket.

 

  -Semmit nem akarok feltépni, nem akarok neki fájdalmat okozni, de hosszú ideig voltunk házasok, és nem váltunk el, őt halottnak nyilvánították, de a kép tanulsága szerint él. Valaki nem vigyázott kellő képpen és ha én felismertem más is rájöhet, amiből óriási botrány keveredhet, ami valószínűleg önöket is érinteni fogja. Ha ad nekem egy órát vele, örökre eltemetem magamban az ügyet. Ahogy addig is volt, míg ezt a filmet nem láttam innen. És ha már itt tartunk, megkérdezem, ha ennyire zárt az intézmény hogy készülhetett film pont azokról, akik ide rejtőzködni jöttek?

 

A Láma kicsit magába fordulva hallgatott, sikerült az önérzetét megbirizgálnia a nőnek. Néhány perc után csak megszólalt.

 

  -Nem tudom asszonyom, kifogom deríteni ki a felelős ezért, de ez ránk tartozik, adok önnek egy fél órát, bár tudom, megfogom bánni, mert fölfogja zaklatni testvérünket. Megkérdezem, hogy ő akarja-e látni önt. Itt várjon türelmesen, ha akar önnel találkozni ide kísértetem, de ön innen nem mehet tovább, csak kifelé.

 

  -Megértettem, és köszönöm szépen.

 

Elég hosszúra nyúltak a percek, mire újra nyílt az ajtó, és belépett rajta Brad. Hirtelen nem is tudta Brigitte, hogy üdvözölje, átölelje, vagy tartsa a távolságot, úgy, mint a többi szerzetessel. A dolgot a férfi oldotta föl azzal, hogy a nő elé lépett összetette a két kezét meghajolt a nő előtt. Brigitte csak nézte egy darabig, Brad, pedig ugyan úgy lehajtott fejjel állt előtte a padlót bámulva, mint azon az estén, amikor eljött otthonról.

 

  -Brad, mondd miért? Mi az, amit nem tudtunk megbeszélni, mi van benned, amit nem adsz ki. Mit cipelsz magadban. Ennyit megérdemelnénk mindannyian, a szüleid, a szüleim, a gyerekeink, és talán én is.

 

Brad felemelte a fejét és csak annyit kérdezett:

  -hogy jöttél rá, hogy találtál meg? Hiszen olyan jól megterveztem mindent.

 

  -Rövid az idő, amit kaptam, ne ezzel foglalkozzunk. Tudod mennyit szenvedett az egész család, hány éjszakát átsírtam miután eltűntél, egy vacak cetlit sem hagytál, hogy ne várjunk haza többé. A rendőrségi zaklatásokat ki kellett bírni, mert szerintük öngyilkos lettél, tudni akarták mi vezetett el odáig. Azóta is minden nap imádkozom érted, a lelkedért, hogy békére lelj ott ahol vagy. Csak annyit mondj meg, hogy miért?

 

  -Ne akard tudni, Brigitte. Elmondani sem tudom, háború volt, történtek szörnyűségek, de nem mondhatom el, sem neked, sem másnak, és ez a ti érdeketekben történik. Felejtsetek el! Jól van az úgy, hogy nem tudja senki az igazat.  Mondd azt otthon mindenkinek, hogy nem találtál meg, tévedtél, a képen csak egy hasonló figura van. Keress magadnak valakit, akivel boldog lehetsz, a gyerekeket tisztességre, becsületre neveld, és Mattnek, soha ne engedd meg, hogy katona legyen. Ha olyan kalandvágyó lesz, mint én tanuljon meg nagy hajókat vezetni, vagy legyen tűzoltó, de ne legyen katona soha, ne emeljen fegyvert senkire. Most mennem kell. Szervusz, ne keress többé.

 

  -Várj! Nem tudom, hogy került ez a kis film a Tv-hez, de vigyázz te is, és ha van itt más is, aki rejtőzködik, mert ha felismernek, megtalálnak, akik keresni akarnak.

Megakarta ölelni utoljára ebben az életben, de Brad, hátra lépet egyet, összetette a kezét, meghajolt és elment.

 

  Brigitte, nem lett sokkal okosabb, a szíve viszont sokkal nehezebb lett. Nem volt buta nő megértette, hogy valami nagyon súlyos dolog történhetett, ha ennyire megrázta, mi több megtörte a törhetetlen, rettenthetetlen katonát.

Az idő már estébe hajlott, gyomrát egyre jobban marta az éhség is, és bár nem volt étvágya, de valamit ennie kellet, a bazársoron vett magának valamit, ami az otthoni pecsenyékhez hasonlított. Ízlett neki, finoman volt a hús fűszerezve. Visszatért a szállodába, de elaludni nem igen tudott, csak hajnal felé. Mivel helye a repülőre csak másnapra szólt, így még szétnézett egy kicsit, fotózott is, hogy valami emléke mégis maradjon az útról. Vett néhány tárgyat, amit otthonra szánt a szülőknek, gyerekeknek. A kedve az nem lett jobb, mint amilyen tegnap volt, de úgy döntött, hogy senkinek nem beszél a találkozásról, illetve azt fogja mondani, hogy a szerzetesek mutattak neki egy férfit, aki hasonlít, ugyan de nem az Ő szerettük volt. Tévedett, mert minden esemény ellenére nem tudja kitörölni szeretett férje emlékét. A legjobb, ha fátylat terít rá, úgy, hogy csak ő lásson alá néha. Ezzel a jól megfontolt gondolattal szállt föl másnap a repülőre.

 

2020. 06. 03.

Tiszakécske.