Másként szeretlek

 

Másként szeretlek

Írta: Kovács L István

 

Szikla ormán ülve nézek a messzi végtelenbe,

körül ölel, rám ül a párás csend,

elmélyülök egy furcsa, átható érzelembe.

 

Nem vágytam én sosem másra,

sem hajnalig égő ajakra, sem gyűrt lepedőre,

csak csendes szavadra, meleg kézfogásra.

 

Nem akartam veled a csillagokba menni,

de városi, erdei, vagy vízparti sétányon,

hosszan andalogva, beszélgetve veled együtt lenni.

 

A szívecske csak szimbólum, egy buta kis jel,

az törik, szakad, sebe nehezen gyógyul,

Én máshol, másként szeretlek, a lelkemmel.

 

Azt hittem, ilyen könyvekben létezik csupán,

nincs távolság, tér, sem idő, egy másik lélek van,

valahol messze, rád és rám vár a Föld túloldalán.

 

Nem fáj, nem lángol, nincsenek könnyei, de hiányt érez,

nem törik, nem szakad, súlya van, mégsem teher,

soha sem nyugszik, mindig keres, felőled kérdez.

 

Párnám álomra igazítom, az utolsó gondolat Te vagy,

az éj nem lopja el mosolyomból az aggodalmat,

mikor hajnal lantja pendül, lágy húrjain nevedet zengi az.

 

2020. 10. 06.

Tiszakécske.