Ítéletidő

Ítéletidő

Írta: Kovács István

A vihar haragosan lógatva lábát,

Ül fekete fellegek hátán.

Vágtat, mintha Ő lenne a sátán.

Szemének cikázó villámai,

Darabokra hasítják az eget,

Mogorván csattogva, dörögve,

Lábával kavarja a szelet.

Szél korbácsa vizek hátán

Hullámokat ver,

Nincs, mi ellen állni mer.

Fák ágait tépi, zúzza

Gondol egyet, tövestől ki húzza.

Házakba néz tetőket bontva,

Mit a padláson talál, mind lehordja,

Mi marad utána?

Nincsen rá gondja.

Szele üvölt, ömlik a könnye,

Utcákon, pincékbe sárosan hömpölyögve.

Mi útjába került össze szedte,

S onnan hol volt messze vitte,

De egyszer csitul minden harag,

Lassan megnyugodva tovaballag,

Nem törődik azzal mit hátra hagy.

Utána a nap mosolyogva kel,

Madár dalol, rendet rak az ember!

2014-05-15

Tiszakécske