Pofonok délutánja
Írta:
Kovács István
(
Megígértem TF.-nek)
Már
mondhatom, az eset egy emberöltővel ezelőtt történt. Gyönyörű szép tavaszi nap
volt, ötödik osztályba jártunk a Királdi általános iskolába! Milyen óra volt
arra már mindegy. Az osztályteremben, mint általában mindben három padsor volt.
Én az ablak felőli sorban ültem, barátom Laci pedig a fal felőli sorban, de
amúgy egy vonalban velem. Lényeges a dolog szempontjából, hogy közöttünk a
középső sorban Laci unokatestvére ült Mária. A tanító nénink nagyon lelkesen
magyarázott és írt, rajzolt a táblára. Mi Lacival nem igen érdeklődtünk az
anyag iránt, helyette kis oktalan fejünkkel okosságokat írtunk papír fecnikre,
amiket átdobáltunk egymásnak mikor a tanító néni éppen háttal volt. Marikát a
középső padban ez igen csak bosszantotta és próbálta kis levélkéinket elkapni.
Néha suttogva meg is fenyegetett, hogy szól a tanárnőnek. Mi nem fértünk a
bőrünkben, és folytattuk tevékenységünket, míg nem Marika elkapott egy
levélkét. Megnézte a tartalmát elsápadt, és gyorsan kiszaladt vele a
tanárnőhöz, és elárulta tevékenységünket! Tanárnő megnézte a cetlit elkomorult
az arca, de nem szólt semmit, folytatta az órát tovább. Kicsengettek, az
osztály tülekedett ki szünetre, de minket nem engedett a tanárnő. Na, jómadarak
ki írta ezt az irodalminak igazán nem nevezhető mondatot, kérdezte!
Természetesen együnk sem vállalta! (Ma már vállalnám) Jó mondta akkor tanítás
után nem mehettek haza, jelentkeztek nálam a tanáriban és megbeszéljük, azzal
kaptunk egy- egy pofont és kimehettünk, Ő pedig ment a következő osztályba órát
tartani! Mikor vége lett a tanítási napunknak, nem kellet jelentkezni, a
tanárnő ott állt az osztály ajtóban nehogy meglógjunk.
Nos,
fiatalemberek tudjátok már ki írta? Mi nem! Jó öt óráig itt vagyok, dolgozatot
javítok, félóránként benézek, beszéljétek meg ki volt! Öt óráig, félóránként
hősiesen álltuk a pofonokat. Nem jutott eszünkbe melyünk írta a szöveget. A
pofonoknak nem volt nagy súlyuk viszont annyira csíptek, mint egy mogyoró vessző,
nem baj mi kitartottunk! Öt órakor elengedett bennünket még kaptunk egy- egy
útravalót, részéről lerendezettnek tekintette az ügyet, nem kellett beküldeni a
szüleinket és az osz.fő. sem tudta meg!
A bajt
azonban nálam tetézte, hogy jó anyámat már idegesítette a hollétem. Apu mondta
neki nem baj, ha éhes lesz, haza jön és megbeszéljük hol csavargott! Hát, haza
értem! Apu: „na, gyerek merre voltál, ilyenkor kell haza jönni? Puff egy füles.
Na, halljam hol voltál? Fontos, hogy
apunak nem lehetett és nem is mertünk hazudni, rosszalkodtam és bezárt a tanító
néni! Az anyád mindenit nem tudod, hogy kell viselkedni az iskolában? (ezt
felemelt hanggal mondta, Én meg csak süllyedtem) és kaptam két hatalmas pofont,
bár az első igazi volt a második inkább csak támasztékul, hogy ne vigyem ki a
konyha falát a fürdőszobába! Apu bányász ember volt, jó nagy tenyérrel és
nagyon jó erőben. És nem ment apu vagy anyu a tanárnőt bántalmazni vagy
feljelenteni. És én is örültem, hogy ennyivel megúsztam. Laci mit kapott? Nem tudom,
nem mondta meg! És mi volt a cetlin?
Elnézést, obszcén, de idéznem kell! „(Úton megy a kecske, baszik a menyecske)”
így, lett az a szép tavaszi délután a pofonok délutánja!
2014-06-14
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése