Nász és gyász

Nász és gyász

Írta: Kovács István

Az erdő ezernyi színű tarka ruhába öltözött,

A nagy festő, az ősz ismét ide költözött.

Őszi erdő mélyén, szerelem illata száll,

Bika bömböl, az ünő szerelemre vár.

Halkan hulló levelek táncához,

Szarvasok bőgése adja a zenét.

A tisztáson két bika mélyen leszegi fejét.

Egymásnak rontanak ősi erővel,

Ádáz küzdelemben dönteni el,

Kié lesz a hárem, ki párzik az ünővel.

Dübörög a föld, agancsok csattannak,

S a küzdők fújtatnak, kaparnak,

Nem volt túl nagy küzdelem,

Hamarjában vége lett a harcnak,

A gyengébb behódolt, elfutva feladta,

Míg az erősebbnek, nász lett a jutalma.

Erőss legény a hárem ura, övé a nász,

De szép fejdísze fölött ott lebeg a gyász.

Véget ért párzás, a nász idő,

Erdő fölött ott lebeg a gyász felhő!

Mostantól más idők járnak,

Rég várt öröme ez a vadásznak.

Szeme pásztáz, bikát keres,

Szép koronából trófea lesz.

Büszke állat, rejtekéből félve lép ki,

Ott a Stüszi, észreveszi.

Puska durran,

Golyó süvít,

Tompán puffan,

És a szarvas tűzben roggyan.

A szájában törettel, tiszteletet meg kapja,

Tisztás szélén ravatalra fektetik,

Fáklyalánggal és kürtszóval köszöntik,

Így kívánja vadászszokás és a szentjük Diana

Megköszönni, hogy a szarvas életét feláldozta.

Véget ért a vadász idény csend honol a tájon,

Már csak a lehulló levél koppan.

S néha egy madár rikolt, valahol az ágon!

2014-08-12

Tiszakécske