Ha már
elment
Írta: Kovács L István
Szeretjük őt s hisszük, hogy minden adunk
neki,
a tenyerünkön a hely csak őt, azt az egyet
illeti,
megérdemeljük a tiszteletet, mi az áldozattevők,
s e tévhitben tartva szolgálnak minket a
nők,
a gyereknevelés, a vásárlás, főzés, nem
munka,
ha betegség gyötör, és jaj, és fáj, ugranak
szavunkra,
s ha megvénülve, betegen ágyhoz leszünk
kötve,
párnát igazít, etet, itat, mert komolyan
gondolta, hogy „örökre”.
De ha már nincsen, mert elment az egyetlen
az igaz,
kiderül ki volt kinek a tenyerén, és
nincsen már vigasz,
már csak tipegett, topogott, neki is fájt az élet,
de reszkető kézzel is naponta megfőzte az
ebédet,
mert a férfi egyedül gyámoltalan, mint a
gyermek,
kit a durva, kegyetlen sors árvasággal vert
meg,
de már késő, elment, nem tudod tenyeredre
venni,
csak az emlékét lehet sírva dédelgetni.
2018. március 19.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése