Kiállításon XXVI. fejezet.

Kiállításon  XXVI. fejezet.

Írta: Kovács L István

  Szeréna, borzalmas lesz, amit mondok…. Elégtek!…. Érted!.... Elégtek!

És felzokogott, de úgy, hogy ilyet még a nő nem hallott férfitól. Mint akinek a szívét elevenen akarják kitépni. De Szeréna úgy megdöbbent azon, amit hallott, hogy fogalma sem volt mit tegyen, vagy mondjon hirtelen. A férfi, üvöltésszerűen zokogott. Végül a nő magához ölelte, simogatta, és nem tudják, hogy de egyszer csak reggel lett.

Szeréna fölkelt, teát készített és bevitte Árminnak.

  -Jó reggelt, hogy érzed magad?  Hoztam teát idd meg.

  Köszönöm szépen, jobban vagyok, sokkal jobban.

  -Kérsz valamit reggelire, vagy van más, egyéb kívánságod? Elmennék a piacra, itt hagyhatlak?

  Igen nyugodtan menj csak, jól vagyok, a legnehezebb részén sikerült átküzdeni magam.

  -Nem sokáig leszek, de pár dolgot vennem kell, sietek.

Csak azért óvatosan, vigyázz magadra.

Szeréna, föllélegzett egy kicsit, át kellett szellőztetni a fejét, mert amit hallott és átélt éjjel majdnem összeroppantotta őt is. Jó volt a kerékpáron ülve mozogni, kiszellőztetni a fejét.

Ármin nem tudta milyen teát kapott, de teljesen megnyugodva kicsit vissza is szundított. Mikor a nő haza ért a piacról benézett a szobába, a férfi egyenletes szuszogását hallgatva mindent rendben lévőnek érzett, bezárta az ajtót, hogy a konyhai zajok föl ne ébresszék. 

Mire a reggeli elkészült a férfi is megjelent az ajtóban.

  Szervusz! Már itthon vagy?

  -Igen és a reggeli is készen van, már csak kávénak kell lekotyognia, - mondta mosolyogva Szeréna.

  Addig lezuhanyozom és felöltözök, - és ezzel bement a fürdőszobába.

Mikor kijött, keskeny szakállát megigazítva, frissen borotváltan, finoman illatozva lépett a nőhöz, hogy egy öleléssel viszonozza a kedvességét, törődését.

  Szeretlek, tudod? - Súgta a fülébe és megcsókolta.

  -Eddig nem tudtam, jól esik, hogy mondod. - Kacérkodott a nő, és mint egy kis cica, karmolást mímelve ölelte át a férfi nyakát.

  Csendben, megreggeliztek, a kávézáshoz kiültek a teraszra, szép, meleg reggel volt, augusztus harmadik hete, a fenyőfák ágvégein a hajtások már sötétzöldre váltottak, a lombos fák levelei pedig kezdtek itt-ott színeződni, de a madarak még vidáman röpködtek és énekeltek. Egy darabig csendesen kortyolgatták kávéjukat, majd megszólalt Ármin.

  Remélem nem zaklattalak föl túlságosan, kérlek, bocsáss meg. Úgy viselkedtem, mint egy gyerek. Sajnos úgy is éreztem magam. De ezt volt a legnehezebb kimondani, ennek a súlyát átélni…

Kis szünetet tartott. Szeréna szólni akart, de a férfi újra megszólalt, így hagyta hadd beszéljen a maga tempójában, nem zavarja meg kérdésekkel.

…most már sokkal könnyebb a szívem is. Mintha egy szikla gördült volna arrébb egy kicsit.

Késő nősültem, és sokkal fiatalabb nő volt a feleségem. Szerettük egymást, hamar született egy kislányunk. Gyönyörű gyerek volt, egészséges vidám, játékos. Mikor nevetése gyöngyözve végig gurult a lakáson, olyan volt, mint ha a mennyekben lebegtem volna. Mindenben nagyon hasonlított az anyjára, csak a szeme volt az enyém. Szépen csendesen éltünk, míg beteg nem lett. Ötéves korában kezdődött és soha sem derült ki mi okozta, de hét éves volt mikorra az izomsorvadás miatt kerekesszékbe került. Mi kicsit összeomlottunk, de ő, mintha mi sem történt volna, megpróbált gyerek lenni, és ehhez mindent megadtunk neki. Akkor szedettem ki az ajtókat a lakásban, hogy szabadon „röpködhessen”, akkor csináltuk meg a fürdőszobába az ülőkét, hogy ülve tudjon akár egyedül is fürödni. Persze Laura az anyja, mindig ott volt vele….

 Megállt a mesélésben, elérzékenyült, felállt és lement a terasz elé sétálni. A nő csak nézte pár pillanatig, majd utána ment belekarolt, és bevitte a fák közzé. Rövid út megtétele után folytatta a férfi.

…ott volt, mert segített neki vetkőzni, átülni a székből a padra.  Jó tanuló volt, de az iskolában érték atrocitások is. Ezért kijártam, hogy magántanuló lehessen. Hiányoztak neki a barátok, szereztem újakat, meghívtunk szintén mozgássérülteket, Laura felvállalta, hogy gyermekfelügyelő lesz, és a környező helyekről befogadtunk ilyen gyerekeket. Ezek a gyerekek adják most az iskola magját, majd meglátod őket. Jövő szombaton lesz az avatás és az iskolakezdés…

   Megint elhallgatott, egy kicsit, majd - forduljunk vissza,- mondta.

….magamat okolom a halálukért, bűntudatom van, pedig nagyon messze voltam akkor tőlük. Nekem Brazíliába kellett mennem üzleti ügyben, Ők pedig Laura szüleihez mentek, egy dunántúli kis faluba. Már nem messze voltak, mikor egy traktor a pótkocsiján nem rögzített, olajos tartály, tele üzemanyaggal nekik ment. Laura az árokba borult, a tartály pedig rájuk dőlt. Folyt a gázolaj mindenfelé, a mi kocsink kigyulladt. A borulás miatt Laura nem tudta kikapcsolni az övét, a kicsi lányunk meg magatehetetlen volt, ő is bekötve. Esélyük nem volt, és a gázolaj pedig csak ömlött, folyt mindenfelé, a helyi tűzoltók is csak nézni tudták…

Elhallgatott, ismét zsebkendőt vett elő, mert a szemei megteltek, nem sírt, csak csendesen folyt a könnye. Pár lépést hallgatagon tettek meg.

  …úgy volt, hogy én is oda megyek, ha haza érek. A nagyszülőknél akartuk ünnepelni a nyolcadik születésnapját. Azonnal indultam vissza. Ott vannak eltemetve. Laura kérte az ígéretemet, még az esküvőnk előtt, ha hamarabb megy el, mint én, mert az élet kiszámíthatatlan, ott szeretne nyugodni ahol felnőtt. Megígértem neki és így lett. Szinte, csak csontok maradtak azt tudtuk eltemetni. Arra senki nem gondolt, hogy ilyen fiatalon, más ostobasága miatt, fog elmenni. Szemtanú is volt, mögöttük ment egy másik autó, a vezetője jól látta, hogy a traktor nem kanyarodik, hanem egyenesen nekik hajt. A traktoros ittas volt, és semmi baja nem esett, csak a tartálya borult le.

  -Szeréna!

   Ezt az óta sem mondtam el senkinek, az orvoson kívül. Tádé a legjobb barátom, sőt talán az egyetlen, de ő is csak annyit tud, hogy balesetben meghaltak, a részleteket nem ismeri, szeretném, ha ez így is maradna.

  -Őszintén sajnálom, hogy ezt át kellett élned, remélem, most már könnyebben viseled a terhet, és természetesen tőlem senki nem fogja megtudni.

  Közben már haza is értek, az utolsó pár mondat a terasz előtt hangzott el. Fölmentek a lakásba, Ármin összeszedte, amire otthon is szüksége volt.

  -Menni akarsz, ilyen hamar? Nem maradsz ebédre?

  Ne haragudj, a beszélgetés nagyon jólesett, sokkal jobban érzem magam, csak egyedül akarok maradni. De tudnod kell, szeretlek. A jövő héten kevés időm lesz az ünnepség miatt, de pénteken érted jövök, nagyon szeretném, ha mellettem állnál az iskola megnyitón.

  -Ott leszek, de azért esténként fölhívsz ugye?

  Igen minden este. Szervusz, kedves.

  -Szia!

2018. március 18.

Tiszakécske.