Kiállításon XXV. fejezet.

Kiállításon  XXV. fejezet.

Írta: Kovács L István

   -Min töröd a fejed? - Kérdezte Szeréna, ahogy fürdőköpenyben kilibbent.

 Semmi komoly, csak azon gondolkodom, holnapra milyen programot szervezzünk magunknak.

  -Ó a holnap még oly messze van, mostanra mit tervezel? Hogy szórakoztatsz el? A szanatóriumba miért is kellett menned, és mire tanított a bácsi?

  Na ugye, mondtam, hogy nem figyelsz.

  -De, figyelek csak azt már régen mondtad, mondd még egyszer, kérlek.

  Mikor a társam becsapott és mindenemből kiforgatott, szinte földönfutóvá tett, idegösszeomlást kaptam. Nagyon nehéz időszak volt, de pszichológus segítségével, egy nagyon nyugodt környezetben lévő szanatóriumban töltöttem el néhány hetet. Ott volt egy idősebb ember, akivel sokat beszélgettem, kiterítettem neki a lapjaimat, már az is sokat segített. Ő mondta el, hogyan kell a pénzzel bánni, tőzsdézni, vállalatot építeni és gyarapodni, nagyon kis kockázattal.  Látod, itt van ez a cég Wasady Zrt. sokan azt hiszik ebből a negyvenöt emberrel működő üzemből élünk a dolgozóimmal együtt. Tévednek, de nem is akarok senkit felvilágosítani tévedésükről. Engem sem kifosztani, sem idegileg tönkre tenni nem fog többet senki. Nem hagyom magam!

  -Akkor, ha nem titok mi van még a tarsolyodban illetve a céged profiljában?

  Titoknak nem titok, de egyelőre ennyit az üzleti ügyekről. Stabil lábakon állok, nem szeretem a hivalkodást, és míg föl nem bukkantál nem is kerestem senkivel ilyen, vagy hasonló kapcsolatot.

  -És mondd az iskolához és a vele kapcsolatos alapítványba, hogy kerültél be, mint kuratóriumi tag?  Miért lettél ezeknek a mozgássérült gyerekeknek a gyámolítója, szószólója? Szabad erről beszélned?

  Elvileg szabad, csak nem szívesen beszélek még róla, mert nagyon sok atrocitás volt belőle és miatta. De mivel már nagyon sínen van a dolog, elmondhatom, hogy az iskola épületét én megvásároltam, létrehoztam az alapítványt és átruháztam rá az épület tulajdonjogát azzal a kikötéssel, hogy ha bármikor is megszűnik az intézmény az épület és a hozzá tartozó telek visszaszáll az akkori örököseim birtokába, ha lesznek. Ha nem lesz egyenesági örökösöm, aki rendelkezhet róla, akkor az aktuális önkormányzaté lesz.

  -És milyen indíttatásból hoztad létre?  Valami nyomós okod volt rá?

  Ármin elnémult, csak ült lehajtott fejjel, gondolkodott, rágódott. A kő megint ott volt a szívén és nem akart félregurulni.

   (Tudom, hogy ki kell mondanom, meg kell osztanom vele, ha össze akarom kötni az életünket, akár csak, mint jó barát, de attól meg már messzebb vagyunk. Már tegnap este elengedtem őket, de mégsem akar menni. Hogy kezdjek hozzá? Vajon ők kapaszkodnak még belém, vagy nekem van kinyújtva a kezem? Miért hoztam magam ilyen helyzetbe, ha képtelen vagyok megbirkózni vele?)

   Szeréna látta, hogy ismét nagy a küzdelem a férfi lelkében, valami nagyon borzalmas történhetett valamikor. Közelebb húzódott hozzá egyik kezével átölelte a vállát, a másikkal megsimogatta az arcát.

  -Ennyire nehéz, gyere, nyugodj meg, nem kell mondanod, ha nem akarod.  Várjuk meg azt a pillanatot, amikor kitudod, mondani.

  Anyáskodott egy kicsit a nő, már érezte, hogy lehetett családja, de valami borzalmas tragédia történhetett, ha ennyi idő után is ilyen nehezen tud megbirkózni vele Ármin. Nem lehetett tudni milyen mélyen ásta el magában a dolgot, és most a gyógyulóban lévő sebnek baltával, vagy csákánnyal áll neki föltépni. Türelemre intette magát, most segítenie kell. A magabiztosnak látszó kemény férfi olyan most, mint egy kisgyerek, esetlen, tehetetlen, sérülékeny.

  -Kérsz egy teát kedvesem, vagy valami mást, esetleg egy nyugtatót?

   Gyógyszert semmi képen! Szedtem eleget a szanatóriumban, de teát, azt igen hozhatsz, köszönöm.

   -Tessék, idd meg vigyázz nagyon forró, de biztos megnyugtat, kérsz vacsorát?

  Nem köszönöm, most inkább lefeküdnék, a tea után lezuhanyozom, és ha nem bánod lefeküdnék.

   -Külön ágyazzak, vagy mellém jössz?

  Nem baj, ha külön? Nehéz éjszakám lesz, nem akarlak zavarni.

  -Jó akkor külön ágyazok. Mire lefürdesz, készen lesz a helyed.

  Szeréna elkészült az ággyal, Ármin lefeküdt.  Ő még készített egy szendvicset, amíg ette olvasott valami magazint és elment lefeküdni. Elég hamar elaludt.  De éjjel két óra körül érezte, hogy Ármin odahúzódik mellé, de nem öleli, nem simítja meg. Oda fordult, a félhomályban rá nézett. A férfi hanyatt feküdt, keze a feje alatt és bámulja a plafont.

  -Jól vagy Ármin?

  Nem. Nem vagyok jól. El kell mondanom valamit.

  Mondta, nagyot sóhajtva, de mégsem szólalt meg, még egy darabig bámulta a plafont. Majd kitört:

   Szeréna, borzalmas lesz, amit mondok…

2018. március 17.

Tiszakécske

Folyt. köv.