Kiállításon XXII. fejezet.

Kiállításon  XXII. fejezet.

Írta: Kovács L István

    Még csak péntek volt, Árminnak munkanap, dolgoznia kellett, ezért szokásos időben kelt föl. Gyorsan elment és vásárolt friss pékárut a reggelihez és felvágottakat.  Haza vitte, kávét tett föl. A kotyogás és az illat Szerénát is előcsalta.

Jó reggelt, hogy aludtál? – Kérdezte Ármin.

  -Jó reggelt. Nagyon jót pihentem köszönöm azt is, a kávét is, és nyúlt a csészéért.

Most el kell mennem egy kis időre, addig még pihenj le. Kilenc óra felé jövök.

  -Mosnom kéne a ruháimat, de itt nem látok alkalmas eszközt, mikor viszel haza?

Lehet, hogy soha, nevetett Ármin, nem emlékszel rá?  Elraboltalak!

Ha mosni akarsz, ott, azon a lépcsőn lemész, ott mindent megtalálsz, moshatsz nyugodtan, de ebéd után elmegyünk, megnézzük, hogy rendben van-e minden a házad körül.

Most mennem kell, szervusz.

   Adott egy puszit a lány szájára, ami meglepte Szerénát, mert eddig ilyen nem fordult elő, csak a homlokát puszilta meg mindig.

Elment az irodába, aláírta, amit Szandra odakészített neki, eligazította az üzemvezetőket. Elment még az önkormányzathoz valami engedélyért. Mire végzett és haza ért, el is múlt kilenc óra.

Szeréna a kertben sétált a fák között, gyönyörködött a sokszínűségben, és le is fotózott néhányat.

Szervusz, megjöttem. Mit csinálsz?

  -Fotózok. Nem egyértelmű?

Azt látom, de már van géped is?

  -Igen, kint vettem, olcsóbban, mint itthon. A galériának vannak fotóművészei is, akiknek kiállításokat szerveznek. Találkoztam néhánnyal és segítettek a választásban, sőt tanácsokat is adtak.

Akkor döntöttél, nem leszel tanár?

  -Nem szeretnék hivatalosan tanítani, de ha kérik egy-egy napot, mint vendégelőadó, bevállalok, vagy nyáron egy, egy hetes tábort szívesen, de többet nem. Nem vagyok az a tanári alkat.

   Éreztem, ezért kiírtuk a pályázatot, mondtam Aliznak, legyen meg a pályázat, ha vállalod, akkor azt mondjuk, hogy betöltve, ha nem akkor jöhetnek a pályázók interjúra.

Kimostál? Ebéd itt, vagy nálad? Ha itt, akkor kezdhetünk készíteni valamit, ha nem akár indulhatunk is.

  -Kimostam, de szeretnék otthon szétnézni, menjünk, és majd kigondoljuk útközben, hogy mit együnk. Ettél már kínait? Szereted? Mert útba esik, egy hely ahol lehet kapni, akár azt is vehetünk.

Jó, ettem már, de nem rajongok érte, én majd választok mást, hozol valamit?

  -Nem, csak a kis táskámat, ruhám itt van kimosva, és ha jól sejtem visszajövünk ide.

Akkor hozd, amire szükséged van, zárok és mehetünk.

   Mire az erdei lakhoz értek elmúlt dél, megmelegítették az ételt és megebédeltek. Mosatlan sem lett, a műanyag tálkák és evőeszközök mehettek a kukába. Kávézni pedig kiültek a teraszra. Egy ideig nézték csendben a fákat, felhőket, majd Ármint, mintha egy perce fejezte volna be a történetét folytatta.

   Egyetem után rögtön kimentem Angliába dolgozni egy acélműbe. Nyelvet tanulni, begyakorolni is jó volt, ez az idő. De a szakmai tapasztalat, a munkaszervezés és morál nagyon tetszett. Igyekeztem elsajátítani, amit lehetett. Megtanultam a vasgyártás gyakorlati részét. Innen egy nehéz acélszerkezeteket, hajóhoz részegységeket, kikötői darukat, hídelemeket gyártó cég volt a következő állomás. Összesen hat évet töltöttem kint és még csak harminc éves voltam mikor hazajöttem.

Kérsz egy limonádét? Úgy láttam van még a hűtőben.

  -Az már régi, csinálok frisset.

Az a citrom is régi, de a hűtőben nem számít, jó lesz, szomjas vagyok.

  -Jó, kapsz inni…

    Mivel nem sokat költöttem szépen gyűlt a pénzem a bankszámlán, így hazajövetelem után olcsón megvettem egy kis műhelyt ahol most az üzem áll, és kisebb munkákkal indulva fejlesztettem föl idáig.  Megvettem a telket is, ami egy elcsapott, gizgazos, csalitos volt. A gazdája elhunyt, az örökös meg messze volt, nem törődött vele, olcsón vettem azt is. Rendbe hozattam, építtettem rá azt a házat, amit saját terveim alapján egy építész tett kivitelezhetővé. Mert én ugyan tervezhetek, de nem lakóépületeket. Igaz akkor még ajtó volt mindenütt, de az ablakok már akkor ilyen körpanorámát biztosítottak. Szeretem a tágas, világos tereket. Mire fölépült a ház, megjött a szerelem is…

   Jut eszembe, nem akarunk egy kis desszertet, fagyit, vagy süteményt? Elmegyünk a városba onnan pedig vissza hozzám.

  -Húzod az időt? Már úgy felcsigáztál és most hagyod abba?

Érdekes, ha szerelemről esik, szó nagyon kíváncsiak tudtok lenni, Ti nők?

  -Miii? Honnan veszed, olyan sok volt?

Nem. Nekem nem volt sok, sőt remete voltam, de a barátaim eseteiből szereztem tapasztalatot. Menjünk inkább fagyizzunk.

  -Jó, de egy percre megállunk Mária néninél, megnézzük, hogy vannak…

2018. március 13.

Tiszakécske.