Kiállításon XIII. fejezet.

Kiállításon  XIII. fejezet.

Írta: Kovács L István

Csöndben ettek, Ármin még nem árulta el, hogy az egész hétvégét együtt töltik végre, bár nem úgy, ahogy Szeréna várná. Viszont a főztjét nagyon dicsérte. Ízlett neki az egyszerű, de finom étel, amit még a gyerekkorukból hozott magával a lány. Jó volt nem étteremben enni az egyen ízek szerinti ételeket. Isteninek nevezte a zöldbablevest, és a jó lucskos székelykáposztát. Szerette és már régen evett ilyesmit.

  Ebéd után a teraszon kávéztak, és itt kezdett tapogatózni Ármin.

  Mondd, Szeréna hogy telt az életed Németországban, mit és hogyan csináltál? Dolgoztál is valamit, vagy a festésből éltél, esetleg a férjed tartott el? Most már mindent tudni szeretnék az előző életedről, de természetesen, csak amit fontosnak tartasz elmondani.

  -Eddig is elmondtam már több mindent, konkrétan mire vagy kíváncsi?

 Nem olyan sok minden volt az, csak érintettünk néha valamit. De azt hiszem itt az ideje, kinyitni a könyveinkben bizonyos oldalakat, amiket eddig zárva tartottunk. Mondjuk, kezd onnan mikor férjhez mentél.

  -A képzőművészeti főiskolán végzős voltam, mikor megesküdtünk.  Karl, előző évben végzett gépészmérnökként. Nem szerette, de az apja nyomására, mint egy óriási iparvállalat örökösének azt kellett tennie. Én befejeztem az iskolát és a cégnél lettem reklámtervező, grafikus. Otthon pedig festettem. Sokat voltam otthon, mert hamar teherbe estem és nagyon nehezen viseltem. Ezért az orvos nem engedett dolgozni. Ezt kihasználva elmentem egy neves festőhöz tovább képezni magamat, megismerni más technikákat.

Ott nem zavart a terhesség? Tudtál utazni, dolgozni?

  -Nem, sőt, nagyon jól éreztem magam, azt tehettem, amit szerettem, nem kellett időre dolgozni, hajszolni magam és a csoportba tartozó embereket. Nem volt gyomoridegem.

Jót beszélgettünk, festettünk, tanultam. Nem is kellett messzire mennem, volt busz és képzeld nem émelyegtem. Örömmel szakadtam ki a gyárból.

Nem volt autód?

  -De, csak akkora volt a pocakom, hogy bajos lett vele beülni és vezetni, a sofőr meg nem kellett. Nem éreztem volna szabadnak magam, pedig apósom nagyon szerette volna, ha valaki furikázza az unokáját, akiről még nem is lehetett tudni a nemét. Persze én már tudtam, de ön és gyerek védelemből azt mondtam úgy fekszik, hogy nem tudja kimutatni az ultrahang.

Szomjas lettem. Kérsz egy limonádét?

Kérek, köszönöm, de megcsinálom, én maradj.

  -Nem kell, készen van, csak vedd ki a hűtőből.

Óh, Te kis drága, már erre is gondoltál? Felállt adott egy puszit a lánynak és hozta a hűtött limonádét.

  -És Te mikor meséled el a saját könyvedet?

Te utánad arra is sor kerül.

  -Ármin, Te valamit akarsz, mi ez a hirtelen beszámoltatás?

  Nem hirtelen, csak arra gondoltam, ha kicsit jobban elmélyedünk egymás megismerésében, akkor szorosabbra is fűzhetnénk a kapcsolatunkat. Azért már nem tinédzserek vagyunk, a 45 évet nem lehet letagadni bármennyire is jó volna. És mind a kettőnknek van mit félteni.

  -Most, már szeretnéd, amit én első perctől szerettem volna?

 Én is szerettem volna, de megtanított az élet, hogy óvatos legyek. Kétszer kellett a nulláról kezdeni az életemet, egyszer anyagi csőd miatt, egyszer lelki problémák miatt, mindent elmondok, de csak utánad.

  -Miért? Nem bízol még bennem?

De, legalább is azt hiszem, csak van mit féltenem. Óvatosnak kell lennem. Nem feltételeket diktálok, nem szoktam, de tudnom kell, mire számítsak. Folytasd, kérlek.

  -Megszületett a kislányom Sabine. Nagyon boldog voltam, de apósom és a férjem csalódtak, fiút szerettek volna.

Közben a képeimre fölfigyeltek újra, a festőnek, akihez jártam kiállítása volt, és bemutatott öt képemet, mint ifjú tehetségnek. Nem tudom megbánta e, mert hamarabb megvettek két képemet ott rögtön, mint az övét. Ő is adott el csak két nappal később! 

A kiállításokra járnak más galéria tulajdonosok is, és már egyenes út vezetett az önálló kiállítások felé. Sok képet vittek neves műgyűjtők. Saját lábra álltam. Karl, ekkor kezdett későn, ittasan hazajárni. Néha meg is pofozott, szajhának nevezett, el akartam válni. Apósom nem engedte, mert mi lesz az örökséggel. Annak egyben kell maradnia. Rávette a fiát, hogy hagyjon föl az itallal és én próbáljak még egy gyereket szülni, hátha fiú lesz. Lány lett, Ivett.

Kis szünetet tartott, néhány könnycseppet kitörölt a szeméből, folytatta.

  -Ez megpecsételte a sorsunkat, főleg az enyémet.

Elég lesz, mára pihenjünk egy kicsit. Elmenjünk sétálni, vagy be a városba, egy presszóba, vagy táncolni?

  -Hát a tánchoz most éppen nincs kedvem, elrontottad a kíváncsiskodásoddal, de egy kis süteményt szívesen ennék.

  Elrontottam? Bocsánat, de túl kell esnünk ezeken előbb vagy utóbb. Nekem az a véleményem, hogy előbb, ami épp most van, és utána ezekkel a dolgokkal nem kell foglalkozni, lezártnak tekintjük. Sőt talán meg is könnyebbülünk, ha letesszük a terhet.

Gyengéden átölelte, megsimogatta, Szeréna pedig úgy bújt hozzá, mint egy szelíd kis nyuszi.

Biztonságban érezte magát…

2018. március 6.

Tiszakécske.