Kiállításon. XXIII. fejezet.

Kiállításon  XXIII. fejezet.

Írta: Kovács L István

  Mária néniék örültek a látogatásnak, annak különösen, hogy Ármint is megismerhették végre. Közösen örültek, hogy az öregotthonból rendesen kapják az ebédet, hétvégén is, és egy gondozó benéz, hogy kell-e nekik vásárolni, gyógyszert kiváltani.

   A városban beültek egy cukrászdába fagyit kanalazni, és süteményt is ettek. Majd sétára invitálta a nőt Ármin. Elmentek egy ékszerbolt előtt, Árminnak az, az ötlete támadt, hogy nézzenek be. Szétnéztek, Szeréna föl is próbált néhány gyűrűt, majd egyre megjegyezte, hogy az nagyon tetszik neki, szívesen viselné..

-Ide most miért is mentünk be Ármin? Hiszen a férfiak nem szeretik a boltokat járni, válogatni, vásárolni.

  Nem volt különösebb oka, mondta a férfi, egyébként csak a ruházati üzletet nem szeretjük, a sok ruhapróba miatt.

  Azt bölcsen elhallgatta, hogy látni szerette volna, milyen örömöt, vásárlási lázat okoz az ilyen üzlet látványa a nőnek.

  -Az a gyűrű nagyon szép volt, most azonban nem akarok ilyesmit venni, más tervem van.

  Milyen terved, ha nem titok?

  -Autót szeretnék venni, mert nemsokára kezdődik a tanfolyam és föl kell járnom Pestre. A fotózás nem hagy nyugodni, és ha már a gépet is megvettem, szeretném megtanulni. Sem a busz, sem a vonatközlekedés nem jó, vagy nem érek föl időben, vagy túl korán érek oda és nem tudok mit csinálni kezdésig, haza pedig csak késő éjjel tudnék jönni, esetleg szálláshelyet kellene keresni. Azt viszont nem akarok.

  És milyen autót gondoltál? Újat, használtat, de jót, benzin- gázosat, vagy dieselt?

  -Még nem tudom! Igazából hibrid lenne jó, a városban elektromosként, hogy kisebb legyen a szmog, hosszabb úton pedig, ha szükséges benzinre váltani.

   Elmentek az étterem előtt ahol már vacsoráztak, Ármin meghívta a lányt egy salátára. De igazából táncolni akart. Élvezni a nő ölelését, már tudta, hogy nem sokáig bírja a remeteséget, az önmegtartóztatást.

  Mit kérsz? Válassz az étlapról. - ajánlotta Ármin.

  -Igazából nem vagyok éhes.

  Jó akkor én kérek egy franciasalátát.

   A pincér kihozta Ármin salátáját, Szeréna ásványvizet kért. De mielőtt az evéshez kezdett volna Ármin, föl is kérte a nőt egy táncra. Úgy ölelte magához, hogy szinte olvadt, ahogy a nő feszes teste hozzá simult. Már teljesen el volt szokva ettől az érzéstől, négy évvel ez előtt ölelt utoljára így. Elfogták az érzelmek. A szám végén leültek Ármin megette a salátáját. Indulni akart. Szeréna oda intette a pincért, elvitelre kért két bécsi szeletet és franciasalátát, fizettek és elindultak Ármin lakására.

Útközben nem sokat beszéltek, Szeréna megérezte tánc közben, hogy Ármint valami olyasmi rázta meg, amit jobb, ha most nem feszeget. Rájött, ha hagyja érlelődni a dolgot, akkor hamarabb kinyílik a férfi. Ha viszont erősködik, bezárul, és sokáig nem fér a lelkéhez. Hát élvezte, ahogy a kissé lehúzott ablakon át a szél belekap a hajába és finoman lobogtatja azt.

Haza értek, de Árminnak nem volt kedve fölmenni a lakásba.

  -Mi a baj Ármin, nem jössz föl?

Nem baj, ha sétálok itt a fák alatt egy kicsit? Velem tarthatsz, ha akarsz, csak nézném a csillagokat és élvezném a fák esti lélegzetét.

  -Nem! Köszönöm menj csak, majd olvasok valamit, vagy bekapcsolom a Tv-t.

  Válaszolt Szeréna, érezve, hogy most olyasvalami zajlik a férfiban, amit Ő egyedül akar megoldani saját magában, valami belső vihart lecsendesíteni, belül megnyugodni.

  Ármin sokáig bolyongott a fák között. A háztól távolabb van egy pad, oda leült, kicsit könnyezett, majd fölnézve a csillagokra, és félhangosan monológba kezdett.

   Kedveseim! Bocsássátok meg nekem, de már nem bírom tovább. Szeretlek és soha nem foglak elfelejteni benneteket, de ezt a remete, önmegtartóztató életet nem bírom, és nem akarom tovább élni. Szeretnék, tovább lépni. Borikám, kismadaram és Laura gyöngyöm bocsássátok meg nekem. A csillagokról a földre nézett, még csendben ült egy darabig. Majd fölállt, nagyot sóhajtott, megtörölte a szemét, hogy Szeréna ne lássa meg a könnyek nyomait és lassan időt adva még magának fölment a házba.

  -Jót sétáltál, kiszellőzött a fejed, kérsz már vacsorát, betegyem a húst a mikróba? –pattogón gurult elé Szeréna hangja.

  Mit készítettél? Mert igazából még nem vagyok éhes, inkább egy gyümölcskoktélt innék, kiszáradt a szám. Mindjárt nézek hozzávalókat, Te is kérsz, édes?

  -Igen kérek, köszönöm.

  Szeréna kicsit meglepődött, de örült a megszólításnak, mi több fürdött a szó jelentésében, hogy már édes, nem csak Szeréna, hogy reggel a szájára kapott egy puszit, és az, az ölelés a tánc alatt. Mintha már, nőnek tekintené Ármin, nem csak barátnak. Jóleső boldogság, szinte már-már gyönyör érzése töltötte el.

  Míg Ármin a koktélt keverte, Szeréna, csak elővette az ételt és megterített hozzá. Nem sokat beszéltek, valamit mindketten vártak, készítettek elő magukban, de még nem tudták igazán, mi fog történni az este folyamán. De valaminek a feszültsége ott vibrált körülöttük, bennük, hogy mikor és milyen erővel tör ki, még nem lehetett tudni. Semmilyen jel nem mutatta, kimértek voltak, és vágyakozva várakoztak, hogy a másik mit kezd a helyzettel…

2018. március 15.

Tiszakécske

Folyt. köv.