Kiállításon VI. fejezet.

Kiállításon  VI. fejezet.

Írta: Kovács L István

Terítés után Szeréna bement a szobába átöltözni, fölvette azt a ruhát, amit az imént kapott. Kibontotta az otthoni viseletként rendezetlenül feltűzött haját. Szép, hosszú, bronzvörös hajzuhatag omlott alá, jól harmonizált a ruhához, amit kapott. Megállapította, hogy Ármin bizony ért hozzá mit, mihez lehet párosítani, és tetszett neki a gesztus.

Ármin hangja billentette ki gondolataiból.

Szeréna, kész a galuska, ehetünk!

  -Megyek, jött a válasz, és már nyílt is az ajtó.

Gyönyörű vagy! –mondta Ármin és kezet csókolt a hölgynek. Majd kentebb húzta a széket, hogy az asztalhoz férjen Szeréna.

És meggyújtott két oda készített gyertyát.

Jó étvágyat!

  -Jó étvágyat!

Szedtek az ételből, és Ármin pezsgőt is öntött, de magának csak nagyon keveset.

  -De keveset öntöttél magadnak.

Nem ihatnék ennyit sem még vezetnem kell, de a vacsorához ez a kicsi elmegy.

  -Hát nem maradsz itt velem?

Ne haragudj, nem. Fontos dolgom lesz holnap és pihenten kell beérnem. Nem vezethetek egy órát előtte, vagy kitudja mennyit, mert elkalandozom majd az itt töltött időről és nem mehetek gyorsan, nehogy balesetet okozzak.

  -De én azt hitem, hogy itt maradsz, jót beszélgetünk, megisszuk a pezsgőt és együtt töltjük az éjszakát.

Szeréna, értsd meg kérlek szépen, hiába ismertük egymást valamikor és voltunk barátok, régóta nem találkoztunk, kérlek, adj időt. Csináljunk, úgy mintha most ismerkednénk, és én nem töröm be az ajtót, hanem szépen módjával udvarolok neked.

Meg kell ismerkednünk, sokat változtunk, szerintem, mi is és a körülmények is. Én nem akarok visszaélni a helyzettel, sem csalódást okozni neked sem, magamnak sem.

  -Nagyon elszomorítasz Árminka, azt hittem gördülékeny lesz a kapcsolatunk, ott folytatjuk ahol abba maradt.

Kérlek, szépen ne hívj Árminkának, nem vagyunk gyerekek és nem is szeretem. Ha nem akarsz, Árminnak hívni adj valamilyen más nevet, csak ne Árminkázz.

Szeréna egy kicsit duzzogott, csendben folytatták az étkezést.

  -És akkor, hogy folytassuk tovább? Eljössz még, vagy fölkereshetlek?

Eljövök a hétvégén, föl is hívlak, de csak este otthonról. Nap közben dolgozom, és kérlek Te is csak este hívj, hat óra után, akkor már biztosan otthon leszek.

Fedezd föl a környéket, és festéssel is elüthetnéd az időt. Mióta itt vagy festettél valamit?

  -Nem nagyon, van pár vázlatrajzom. Be kellett rendezkednem, megszervezni a felújítást.

Meg utánam érdeklődni, jegyezte, meg - kissé gonoszkodóan- Ármin és kacsintva mosolygott az asztal túloldalára.

A lány kicsit elpirult és lehajtotta a fejét. Majd hirtelen fölemelte és a férfira nézett.

  -Nem szeretnélek megbántani, és nem akarom, hogy a székem bánja, de kérdezhetek valamit?

Tessék, kérdezz, ígérem, türtőztetem magam.

Sejtette mi lesz a kérdés, sőt talán várta is, mert előbb, vagy utóbb beszélni kell róla valakivel, nem csak az orvosával.

  -Van e családod, és ha van, hol van, ha nincs, miért nincs?

Tudom, hogy erről egyszer majd beszélnünk kell, de még nem most. Egyébként az már mondhatna valamit, ha figyelnél, magadon kívül akár rám is, hogy itt vagyok veled, és nem máshol.

Ez a megjegyzés kissé fájt a nő lelkének, de mégis belátta, hogy van valamennyi igazság benne, mert mindig arra figyel, hogy neki mi lenne jó.

Hölgyem! Köszönöm szépen a vacsorát. Jól esett, finom volt. Ha megengedi máskor is eljövök, mondta mosolyogva Ármin és mind a két kezét megfogta a hölgynek, és ajkához emelve megcsókolta.

Elnézést, későre jár, úri embernek semmi keresnivalója már ilyenkor a lányos háznál. Azzal vette a kabátját és indult.

A kocsi mellől még visszaszólt, hétvégén szeretnék látni egy új, szép tájképet tőled! Jó éjszakát.

  -Jó éjszakát!

Szeréna addig nézett az autó után, míg eltűnt az utolsó halvány fénye is. És arra gondolt, nem lesz könnyű falat, ha egyáltalán lesz belőle valami. Úgy látszik, helyén van az esze ennek a fiúnak.

2018. február 28.

Tiszakécske

Folyt. köv.