Kiállításon VIII. fejezet.

Kiállításon VIII. fejezet.

Írta: Kovács L István

Szeréna, úgy kapta föl a telefont, mint egy kamaszlány, aki nagyon türelmetlenül várta, hogy barátja hívja. Szóhoz sem hagyta jutni a hívó felet, meg sem várta, hogy bemutatkozzon, aki hívta, izgatott, de kissé szemrehányó hangon vonta kérdőre.

  -Végre, hogy hívtál, vártam este is a hívásodat, alig bírtam elaludni. Azt hittem ide szólsz, hogy rendben hazaértél.

Szervusz, én is örülök neked. Tudod késő értem haza és fáradt voltam, tusoltam és lefeküdtem aludni. Jól vagy, mit csináltál, hogy telt a napod?

  -Nehezen, minden percben rád gondoltam….

És csak mondta, mondta.  Árminnak ez úgy hatott, mint a kemény, hideg tél után a tavaszi madárcsicsergés. Boldog volt és nem fojtotta bele a szót.

  -Mi van elaludtál? - kérdezte Szeréna.

Nem, kismadaram, csak olyan jól esik hallgatni, ahogy beszélsz. De most már pihennem kell. Tudod mi jutott eszembe, a hétvégén elmehetnénk színházba, ha sikerül jegyet szereznem, mit szólsz hozzá?

  -Nagyszerű lenne. Milyen darabra?

Még nem tudom, keresek valamit. De most már tényleg be kell fejezni, még tervet kell készítenem egy ügyfélnek. Szervusz!

  -Szia!

*

Jó napot kívánok Doktor úr!

  -Jó napot kívánok Wasady úr, hogy van? Látom, most jobb színben van, mint legutóbb. Ennek nagyon örülök. Foglaljon helyet, feküdni kíván, vagy ülni?

Köszönöm szépen elég lesz a fotel.

  -Meséljen, mi újság, mi történt, mióta nem találkoztunk?

Nagyon nehéz helyzetben kerültem. Eddig a munkatársaimon kívül nagyon kevés emberrel voltam kapcsolatban. Még mindig nehéz elviselni a történteket, de néhány hete változás történt.

Egy kiállításon, ami egy gyerekkori festő baráté volt, történetesen hölgy az illető, közelebb kerültünk egymáshoz. Még semmi komoly, de úgy érzem magam, mint aki egyik lábával átlépett egy küszöbön, de a másikkal még nem lépett be. Nem pánikot érzek, de mint ha kívülről fogná valaki a kezemet és nem akar beengedni.

  -Ez még természetes Önnél, illetve akik ilyen traumán estek át. Még fogva tartják az emlékek, még él a régi beidegződés a megszokások. Nagyon lassú lesz az átállás. Viszont reménnyel kecsegtető a kialakult helyzet.

Baráti a szál, vagy erősebb kapocs?

Azt hiszem egyelőre baráti. De nem tudom később, hogy alakul.

  -Azt javasolnám, hogy nagyon kis lépésekben, óvatosan közelítsen a dolgok felé. Semmi kép ne a régi életét keresse az új helyzetben, mert magának lesz nehezebb és fájdalmas csalódások érhetik. Gondolom, nem akar átesni a rossz oldalra. Ha nem a régit keresi, hanem ön is alkalmazkodik az újhoz, akkor sikerülni fog. Beavatta a problémáiba új ismerősét?

Nem, még korainak tartom bármivel is lehengerelni, vagy sajnáltatni magam. Majd, ha látom, hogy eljött az idő akkor avatom be. Feleslegesen nem adom ki a dolgaimat. Életem könyvében ez a néhány lap össze van tűzve, hogy ne tudjanak bele olvasni csak azok akiknek én kinyitom.

  -Gyógyszert kér-e?

Köszönöm szépen egyelőre még van belőle.  Csak szükség esetén veszek be belőle. Nem szeretnék függővé válni.

  -Helyes. Kér új időpontot?

Nem, majd jelentkezem telefonon, ha segítség kell. Köszönöm szépen!

  -Ugorjon be, ha jó hírei lesznek, akkor is. Viszontlátásra!

Viszont látásra doktor úr!

*

Halló! Szandra, van valami, amiért be kellene mennem?

  -Nincs uram. Nem történt semmi, nem kereste senki.

Jó, akkor ma már nem megyek be.

Halló, szervusz, Szeréna! Mit csinálsz?

  -Éppen festek.

Abba hagyható?

  -Igen!

Akkor készülj, úton vagyok érted, moziba megyünk.

  -Várlak!

Szeréna örömében hatalmasat ugrott, majdnem fölborította a festőállványt képpel együtt. Egy perc múlva már a zuhany alatt állt.

2018. március 2.

Tiszakécske.

Folyt. köv.