Esti csend
Írta: Kovács L István
Rájuk
hajolt az est, vacsorálnak.
Egyikük
sem szól, csak a szívük neszez,
a
gondolataik ki tudja, merre járnak.
Látszólag
ketten vannak az asztalnál,
de ott ül
közöttük a nehéz csend.
Ő nem
eszik, vár.
Várja
mikor törik meg, űzik el,
mint
hívatlan vendéget.
De úgy
tűnik még törhetetlen.
Ott
feszül a sápadt lámpafényben,
lelóg a
falról, benéz az ablakon.
Megállította
az óra ketyegését,
a
szódásüveg sem pisszen,
nincs
miért, üres.
Anyónak,
mintha mozdulna a szája,
csak szava
nem jön, kicsit még rágja,
már elég
bölcs inkább lenyeli.
Apó
mintha nyúlna valamiért,
talán
megsimítaná párját,
de a
mozdulat csak az asztal széléig ér,
kicsit
tétován megáll, anyóra néz,
és marad a
félbehagyott mozdulat,
a megrágott,
de ki nem mondott szó.
2019. 10.
22.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése