Egy titkos nap I.

 

Egy titkos nap I.

Írta: Kovács L István

 

„Minden napunk, még ha előre megtervezett is,

tele van titkokkal. Nem tudhatjuk, mi történik velünk

a következő percben, órában, napban,

de, estére minden kiderül.”

  (én)

 

 

Kicsit nyűgösen ébredt, a tegnapi nap nem a várakozásainak megfelelően sikerült, és mikor a gépét bekapcsolta, ott is olyan üzenet várta, amitől még rosszabb lett a kedve.

Úgy döntött, most előbb a kávéját issza meg, csak utána megy a zuhany alá. A forró kávé ott gőzölgött a kis asztalon a panoráma ablak előtt, ő pedig a kertet nézte illetve a tájat, mely a hófehérre zúzmarásodott fák különböző formájú csipkefüggöny zuhatagot mutattak. Hosszan nézte az elé táruló képet, majd a telefonjáért nyúlt és készített néhány fotót a látványról. A kávéról majdnem meg is feledkezett, még meleg volt, de már nem forró, szép lassan megitta, miközben vetkőzött a zuhanyozáshoz.

   Beállt a tusoló alá, megnyitotta a meleg vizet, mely lágyan folyt végig gyönyörű, még mindig feszes testén. A tusfürdővel finoman és mégis szégyellősen simogatta végig magát. Szerette volna, ha egyszer valaki más tenné meg ugyan ezt, és nem neki kéne, feszélyezte az önsimogatás, pedig tudta jól, hogy a tisztálkodás ezzel jár. Igyekezett is hamar befejezni, a meleg vizet addig folyatta, míg a habot le nem vitte, majd hideget engedett, hogy a bőre rugalmas maradjon.  Nagy frottírtörülközőt csavart maga köré és leült, kinyitotta a gépét, megnézte üzeneteit, most semmi fontos nem volt. Felállt testápoló krémmel bekente magát és felöltözött. Úgy döntött elmegy sétálni, és közben vásárol valami ennivalót is. Hideg volt, meglátszott a lehelet, ahogy az emberek a lélegzetüket kifújták. A forgalom még gyér, kevesen jöttek- mentek az utcán. Jólesett neki az andalgás, megszokta már, régóta egyedül volt, de most is arra gondolt milyen jó lenne valakivel osztozni a szépségen, a reggeli kávén, a sétán. Aztán elhessegette ezeket a gondolatokat, mert csak szomorú lenne tőle, inkább eltereli a figyelmét mindenféle más munkával. Gyorsan bevásárolt és hazafelé már szaporábban lépkedett.  Otthon evett párfalatot, amit reggelinek mondott, pedig máshol a macska többet eszik, mint ő, lefőzött még egy kávét, és öntött magának egy narancslevet is, úgy ült a gépe elé. Gyorsan lerendezte a tegnapi kellemetlen ügyet, már nem könyörgött senkinek, belefáradt a kérlelésbe, meggyőzésbe. Utána a saját dolgaival foglalkozott, olvasgatott, anyagokat gyűjtött, rendszerezett, s karbantartotta azokat a kapcsolatait, amik a munkában segítették.

 

Dél körül éhesnek érezte magát, készített egy könnyű ebédet, megsütött egy csirkemell filét, volt egy kis maradék krumplisalátája és megebédelt. Kicsit ismét az ablak elé állt és nézte a gyönyörű zimankós tájat, valahová a távolba meredt, talán édesanyját idézte meg magában, vagy valami egyéb emléket, nem tudni. Egy sóhajjal visszaült a gépéhez, megnyitott egy új lapot és írni kezdett, csak rótta a sorokat rendületlenül. Az üres lapok, mint éhes gyomor órákon át nyelték a betűket, már alkonyodott mire az utolsó pont is a helyére került.  Hogy mit írt nem tudni, a lapokat egy mappába tette és azt lakattal őrzött, jelszóval biztosított, páncélszekrény ikonnal jelzett helyen rejtette el.  Mikor végzett, mosolyogva, elégedetten állt fel. Újra az ablak előtt állt, majd hirtelen magára öltötte kabátját, csizmát húzott és lement sétálni. Most úgy tűnt, mintha elégedettebb lenne, mint reggel volt. Az utca már csendes, kihalt, léptei halkan koppantak az aszfalttal borított járdán, és az utcai lámpák sápadtan kísérték, hol elé, hol mögé vetítve árnyékát. A reggeli sétájával ellentétben most néha elmosolyodott, mintha valami szépet idézett volna fel magának.

 

2020. 01. 15.

Tiszakécske