Szarvasbogár (próza)

 

Szarvasbogár (Királdi életképek)

Írta: Kovács L István

 

Mint korábban is többször említettem, az erdő csak pár lépésnyire volt a házaktól. Az egész település a hegyek lankáira, illetve a közöttük terülő laposabb részekre épült. A Béke-telepnek nevezett részen nyílt egy, a környéken lakók között kedvenc erdei út, mely a gödör nevű mélyedés felé vezetett, de átlehetett menni még abban az időben egészen a szomszédos Sajómercséig is. A gödör az tulajdonképpen a hegyek kialakulásának, hullámzásának természetes része.

Mi akkori telepi gyerekek szerettünk odajárni, játszani, fát gyűjteni, vagy egyszerűen csak csavarogni.

Télen sem hagytuk ki, mert jó csúszkáló, szánkózó hely volt.

Ha a gödör bejárata mellett tovább mentünk, a kissé romos erdei ház felé, jobb kéz felől meredekebb részen jól megtermett, fehér törzsű bükkfák voltak, feljebb a csúcs felé fenyvesekre váltott a hegy. Bal felől, viszont szinte matuzsálemi tölgyek álldogáltak, mivel a tölgyek lassan növő fák, korukat nem tudtuk megállapítani, de hogy a törzse jó nagy átmérővel bírt az biztos. Ez a fa éppen az erdei ház előtti kanyarban múlatta az évtizedeket. Koronája alatt bőven elfért volna egy családi ház kertestől. Oldalán egy repedésféle sérülés tátongott, mert állandóan folyt valamilyen lé belőle. Ezt a sérülést és gondolom leginkább a folyadékot imádták a Nagy szarvasbogarak. (Nevét a hímek megnagyobbodott, agancsra emlékeztető rágójáról kapta, amelynek a párzást megelőző vetélkedésben van szerepe).

Szerettek ott tanyázni, akár nőstények, amelyeknek szarva-csáprágója nagyon kicsi volt, és számunkra érdektelen. Viszont a hím bogarak igen jó birkózóknak bizonyultak, így ha békesség volt is közöttük, (mert éppen nem volt párzási idő), azért mi néha csak összeugrasztottuk őket, és gyönyörködtünk nagyon figyelemre méltó küzdelmükben.

Nagyon erős bogarak, ha az agancsuk mögött megfogtuk, a bogár sérülése nélkül egyszerűen nem lehetett megakadályozni, hogy mozgassa a rágóit. Természetesen harcolt a szabadulásért, lábaival, szarvával kalimpálva. Arra nagyon vigyázni kellett, hogy az ujjunk a veszélyes fegyverek közé ne kerüljön, mert szorítása is kegyetlen és fájdalmas, reszelős része és a középső, belső tüske komoly sérülést tud okozni. Azért ha eluntuk a viadalt ott hagytuk őket, sosem öltünk meg egyet sem.  Rég nem láttam már élő szarvasbogarat, pedig nagyon szép rovarok. De azon a környéken már nem is igen állnak olyan öreg fák. Tarvágással letakarították az erdő egy részét és a mai erdő a régi fák gyökereiből megeredt fiatal fák. De legalább vannak!

 

2019. 11. 01.

Tiszakécske