Különös Szilveszter
Írta: Kovács L István
Fruzsanna
harmadéves egyetemista volt, filozófiát és szociológiát hallgatott az
egyetemen. Többen furcsállották a nevét, amelyet az apjától kapott. Nem tudta
eldönteni, hogy Fruzsina, vagy Zsuzsanna legyen. Sokat harcolt a név
engedélyezéséért, de végül jóváhagyták a hivatalban.
A lány már a
gimnazista kora óta önkéntese volt egy segélyszervezetnek, amely az utcán élő
embereket támogatta. Már november elején megszületett a fejében az ötlet, hogy
egy különleges szilvesztert kellene szervezni nekik. Most majd nem a
tanulótársakkal tölti az év utolsó napját, valakinek az otthonában, hanem, ha
sikerül segítséget szereznie, akkor a hajléktalanokkal.
Tervét elő adta a
segélyszervezet vezetőjének.
- Arra gondoltam, hogy a város szélén elterülő kis rét alkalmas lenne az
esemény megrendezésére. A főnök segítsége ahhoz kellene, hogy az engedélyeket
megszerezze az önkormányzattól. A főzőüstök rendelkezésre állnak, lehetne egy
jó gulyást vagy bármilyen más, tartalmas ételt főzni. A szükséges alapanyagokat
beszerzem a szokásos úton, a szponzorok támogatásából. Csak azt kéne még
valahogy elérni, hogy legyen elég ember a főzéshez, ételosztáshoz, a rend
fenntartásához. Az lesz a legnehezebb, mert mindenkinek van családja, és
bizonyára programja is - fejezte be a gondolatsort Fruzsanna.
- Jól van kislány,
megszerzem az engedélyeket, és toborzok segítőket is. Hány főt szeretne
vendégül látni?
- Nem tudom még, majd bejárom a körzetet, és felmérem a várható létszámot.
- Rendben van. Rendőri biztosítást igényel? Nem uram, hiszen más ételosztásokon
sem szoktak ott lenni, alkoholt pedig nem engedünk be a területre - felelte a
lány, majd elköszöntek egymástól.
Fruzsanna lázas
szervezkedésbe kezdett, az egyetemen is kereste azokat a lányokat, akik
tudnának és akarnak segíteni a főzésben, fiúkat pedig a szállításra és
rendfenntartásra. Sörasztalokat, padokat, üstöket és más főzőedényeket kell a
helyszínre szállítani. Az egyik nap jelentkezett nála egy Krisnás fiú, aki a
testvérétől hallotta, hogy mit tervez. Hosszasan beszélgettek, és a fiú
megígérte neki, hogy beszél a vezetőjükkel, biztosra veszi, hogy csatlakoznak a
lány kezdeményezéséhez.
Óriási szervezőmunka volt Fruzsanna mögött, de sokan mellé álltak, és ő hálás
volt mindenkinek, aki felkarolta a dolgot.
Szerencsére
szokatlanul enyhe idő volt az esemény napján, szinte tavasz. Már délelőtt nagy
volt a sürgés forgás, hozták az edényeket, üstöket, gázpalackokat járművekkel,
utánfutókkal. A hajléktalanok is lelkesen segítettek, pakolták a székeket,
padokat. A Krisnások vállalták a szakácskodást, az egyetemista lányok pedig a
kezük alá dolgoztak. Valamelyik fiúnak a rokonságában van egy sütőipari
vállalkozó, ő onnan kapott sokféle finom péksüteményt, másvalaki pedig, aki
anonimitásba burkolózott, több köteg üdítőt ajánlott fel a hajléktalanok
számára. Minden embernek jutott bőven a meleg ételből, süteményekből és az
innivalóból is. Nem volt vita, hangoskodás, mindenki rendesen viselkedett. Aki
fázott, takarót kapott, hogy bebugyolálhassa magát.
Hajnal felé aztán
széledni kezdtek az emberek, és Fruzsanna azt vette észre, hogy még csak
szemetet sem hagytak maguk után, mindenki a gyűjtőzsákokba vitte a hulladékot.
A főzőedények visszakerültek az utánfutókra, és mire mindent elpakoltak, és már
csak néhány segítő maradt a helyszínen, megjelent a polgármester is a
segélyszervezet vezetőjével. Pezsgőt bontottak, hogy ők is úgy köszöntsék az
újévet, ahogy otthonaikban tennék.
Aztán elköszöntek
egymástól, a fiatal lány mindenkinek külön köszönetet mondott a segítségért.
Megvárta, míg mindenki eltávozik, egyedül akart maradni, hogy ne lássa senki a
könnyeit. Az öröm, a meghatódottság és a megkönnyebbülés könnyei voltak ezek,
hiszen mindenki eljött, aki megígérte, nem volt rendbontás, és látszott az
emberek arcán az elégedettség és a hála.
Ahogy elindult a
buszmegálló felé, látta, hogy valaki ott áll a rét szélén. Kicsi izgalommal
vegyes félelem futott át rajta, de aztán közelebb érve megnyugodott, mert
jellegzetes ruhájáról felismerte a Krisnás fiút. A fiatalember illedelmesen
köszönt neki, és megkérdezte, elkísérheti-e a buszmegállóig. A lány mosolyogva
bólintott, örült a fiúnak.
Január elseje
volt, szokatlanul langyos idő. Már nem szóltak a trombiták, elült az ünnepi
zaj. Kihunytak a szórakozóhelyek fényei is. Az utcán rengeteg szemét, megtaposott
papírtrombiták, törött üvegek, tűzijátékok, rakéták maradványai, a civilizáció
nyomai...
Mire a két fiatal
a buszmegállóhoz ért, a szemben álló, magas ház mögül előbukkant a nap.
2019. 12. 30.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése