Egy titkos nap II.

 

Egy titkos nap II.

Írta: Kovács L István

 

Szokásához híven, forró kávéval a kezében megállt a panoráma ablak előtt. Nézi a gyönyörű hajnali képet, bár nincs rajta kívül senki a lakásban, azért egy hangos jó reggelt köszön, csak úgy bele az ablakba. Talán a világnak, vagy az ébredező napnak, mely a felhőfoszlányokat különböző színűekre festi. Mint elnagyolt ecsetvonások egy világoskék feszített vászonra kenve, az izzó szélű piszkos fehértől, a sötétebb tónusig most minden ott van kisebb - nagyobb alaktalan foltokban. Óvatosan kortyolgatja a kávét, az utolsó kortyig, mintha nem is lennének gondolatai, még nem indultak be a reflexek, vagy csak gyönyörködött a látványban nem tudni, mert a kávéscsésze emelésén kívül semmilyen mozdulatot nem tett, talán még pislogni is elfelejtett.

    A kávé után gyors mozdulattal fordult el az ablaktól, letette a csészét a kis asztalra és leült a gép elé. Bekapcsolta, és míg bejött a képernyőre a szokásos nyitókép, elgondolkodott:- megint itt ül, holott lehetne értelmesebb dolgokkal is foglalkozni, mint napjai nagy részében a billentyűket püfölni. De hát író, ismereterjesztő, muszáj írni, kutakodni ismereteket szerezni. Csak mostanában olyan nehezen jönnek a szavak, és alig van olyan dolog, ami megérinti, írásra sarkallja. Valahogy ellaposodott minden, nincsenek jó cikkek, publikációk, nagyon sok helyen csak az egyre keserűbb közéletről van szó, durva dolgokra, durva reagálások, egymást gyalázó hozzászólások, sehol egy kis elmélyült csend, vagy felemelő vers, novella. A tudományos cikkek alá is olyanok írnak kommenteket, akiknek fogalmuk nincs az egészről, de valahol hallottak valamit és fújják, mint a forró levest. Őt is elborította, lehangolta ez a világ, nem tudott miről írni és ez bosszantotta.

    Könyökölt a gép előtt, nézte a monitort, és arra gondolt, francba az egésszel. El kell mennie szabadságra, valahová kikapcsolódni élményt gyűjteni, hús-vér emberekkel találkozni. A bevásárlás és a napi séta olyan rutin, hogy szinte észre sem veszi, merre jár, kivel találkozik. Néha ha ráköszön valaki, bár visszaköszön, de hátra kell néznie ki is volt az tulajdonképen. Megállapította ez így nem mehet tovább. Elkezdte böngészni a lehetőségeket, keresni valami újat, olyat, ami kicsit kizökkenti a rutinból, de első nekifutásra nem talált semmit. Feltett még egy kávét és készített magának egy szelet pirítóst szamócalekvárral. A kávéjába most egy kis tejet öntött, és visszaült a géphez evés közben böngészni, de nem talált semmit. Úgy döntött elmegy sétálni, de most nem a megszokott utat választotta. Megszomjazott, bement egy boltba ásványvizet venni, nézelődött kicsit és egy beszélgetésre figyelt föl. Egy bírósági ügyről volt szó, valami gyermek elhelyezési ügy.

Az az ötlete támadt, hogy benéz, hogy milyen is lehet egy tárgyalás, egy per. Ezen a téren nem volt semmilyen tapasztalata, és ha megtetszik neki akár bűnügyi regényeket is írhat, vagy valamelyik újságban tudósítóként írhat cikkeket.

  Az épületben tájékozódott, megnézte milyen ügyeket és hol tárgyalnak, hányas számú teremben.

Egy gyermek elhelyezési perre figyelt föl, lehet, hogy pont erről hallott a boltban. Mivel nyilvános volt a tárgyalás leült egy hátsó sori székre és figyelt.

Arról volt szó, hogy a szülők rengeteg veszekedés után elváltak külön családot alapítottak, csak éppen a közös, már tizenhat éves lányuknak nem volt sehol hely. Ingázott a szülők között, de mindkettő kiakarta magának sajátítani, pedig igazán egyiküknek sem kellett. A lány pedig nem is nagyon igyekezett beilleszkedni sem ide sem oda, mert úgy érezte, hogy most ő az oka annak, hogy egymást marják a szülei, pedig már békében is élhetnének a saját új családjukkal. A tárgyalás több napig tartott, Ő végig ott volt és figyelte az ügy alakulását. Végül a bíró furcsa ítéletet hozott. Nem változtatta meg a közös felügyeletet, és a lányt zárt intézeti nevelés terápiára utalta.

Úgy döntött, figyelemmel kíséri a lány és a két család életének alakulását. És kanyarít belőle egy jó könyvet.

 

folyt. köv.

 

2020. 03. 02.

Tiszakécske