A vén fa
Írta: Kovács L István
Vén fa áll a Tisza partján, korhadt üreges a közepe,
de kérge alatt eleven, még kihajt néhány levele.
Sok szép időt megélt, lombja alatt dúlt a szerelem,
volt ki kérgébe véste nevét,
és akadt, aki maradt inkább névtelen.
És azok az ágból, fűből font bölcsők,
melyeket ágain ringatott,
és cserébe érte madárdalt hallhatott.
De az évek azok a rútak, felette százával múltak,
már nem rak rá fészket senki,
csak egy vén bagoly jön éjjelente rajta megpihenni,
Együtt emlékeznek milyen volt a régi korok bája,
és a bagoly belehuhog a csendes éjszakába.
2020. 03. 05.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése