Egy titkos nap X.

 

Egy titkos nap X.

Írta: Kovács L István

Kornélia a gyámügyi hivatal felé kanyarodott hátha ott találja még Szilviát. Szerencséjére még ott volt, de épen pakolászott, készült haza ő is, nem volt már rajta kívül senki.

  -Már nem gondoltam, hogy ma bejössz. Elég késő van, de azért ülj le, mond, el mi történt kezd, azzal mi van a kislánnyal.

Kornélia szépen sorban elmondta a napját, Mit látott, hallott, intézett. Szilvia közben elővette az aláírandó papírokat. Amíg Kornélia aláírt addig Szilvia megnézte a fotókat a lány szobájáról, és megdöbbent Ő is, hogy ezt a lányt nem akarják a szülei, hogy ennyi konfrontációt okoz.

  -Tudod Kornélia, most már tényleg kíváncsi lennék a lány jellemére, mert itt azzal lehet valami baj. Lehet, hogy pedáns szépen rajzol, verseket ír, de kérdés a jelleme, hogy áll más emberekhez?

  -Nézd Szilvi, én is ma beszéltem vele először, nem olyan benyomást keltett bennem, mint ha valami gonosz lakna a szívében. A rajzok sem arról árulkodnak. Nincs egy koponya, vámpír, vagy az ahhoz a stílushoz köthető kép. A portrék is, bár nem tudom, melyik kit ábrázol, de mintha a humoros oldalát fogta volna meg a dolgoknak. Még egy stilizált vérző szívre utaló vonal sincs a rajzain, pedig biztos sok keserű poharat kiitattak vele a szülei. Jó, most már menjünk, én is fáradt vagyok, holnap gyere be és megbeszéljük, hogy forduljunk a bíróhoz. Elindultak, de míg az autóikhoz értek még párszót beszéltek. Most már teljes jogú munkatárs vagy, van megbízóleveled, fizetést is fogsz kapni, de felém van beszámolási kötelezettséged.  Tudom. Mit gondolsz miért jöttem most ide.

 

A kocsiban érezte, hogy éhes, hiszen annyira lefoglalta magát, hogy nem is ebédelt. Ahhoz már nem volt kedve, hogy bármit is főzzön otthon, betért a szupermarketbe vett grillezett csirkecombokat, hozzá francia salátát, eszébe jutott, hogy elfogyott a szamócalekvár, azt is megkereste, és még egy pár szóra sem érdemes apróságot, amik viszont nagyon is nélkülözhetetlenek a konyhában. Otthon kipakolt, fölvitte a Johanna táskáit is és lerakta a szobában, amit, még ha ideiglenesen is, oda ad a kislánynak, mikor kihozza a kórházból.

Az egyik combot betette a mikróba, hogy kissé átmelegítse, egy kistányérra tett a salátából és leült vacsorázni.

Étkezés közben azon gondolkodott, hogy a leckéket, hogy tudja megszerezni, mikor eszébe ötlött Eszter, aki a barátnőjének mondta magát. Megkereste a telefonszámot, amit egy saját névjegyének a hátuljára írt, szerencsére meg volt, nem adta oda senkinek. Gyorsan be is írta a regiszterébe, és a névjegyet megsemmisítette, nehogy valakinek tévesen odaadja. És már hívta is Esztert. A lány a második csengésre fölvette.

  -Szervusz, Eszter, Iván Kornélia vagyok, tegnap beszéltünk az iskola előtt.

  -Csókolom, igen emlékszem, miben segíthetek?

  -Johanna kórházban van, eltört a lába, műteni kellett, azonban szeretne tanulni, megoldható lenne valahogyan, hogy a leckéket legalább két naponta leírd neki, hogy ne maradjon el nagyon.

  -Persze, megoldható, tessék mondani, látogatni szabad? Szívesen bemennék hozzá délutánonként. A szüleimmel megbeszélem, ők megengedik, csak szeretik tudni mikor hol, vagyok.

  -Ó de jó, biztos örülni fog neked, szívesen elviszlek, ha megmondod, mikor mehetek érted.

  -Köszönöm szépen, nem kell értem jönni, gondolom, az itteni városi kórházban van, bringával hamar ott vagyok, és haza is tudok menni.

  -Jó akkor a baleseti sebészeten keresd, a nővér megmutatja, melyik szobában van. És Eszter, nagyon szépen köszönöm.

  -Én köszönöm, hogy nekem tetszett szólni.

 

Kicsit hátra dőlt a széken, a teleholdat nézte és mosolygott, bár ma az a nő, az apa felesége jól felhúzta, de azon kívül jól sikerült nap volt.

 

Folyt, köv.

2020. 03. 11.

Tiszakécske.