Az első
szúrás
Írta:
Kovács L István
Karácsony
előtti utolsó szombat volt, hajnali fél négy. Előző nap megbeszélték apjával,
hogy korán kelnek, mert erősen havazott, és kitudja mekkora lesz reggelre,
lehet, hogy gyalog, a biciklit tolva kell menni apja testvéréhez, Lajos bácsihoz
disznót vágni. Lajos bácsi, apjának a fiatalabb bátyja mindig magának vágta a
hízójukat, csak segítség is kellett hozzá. Direkt azért is igazította így a
család az eseményt, hogy az ünnepi asztalra a legfrissebb húsok és töltelék áru
kerüljön.
Hallotta a szomszéd szobából az óra
csörgést, és apja motoszkálását, ahogy átment hozzá, de megelőzte, föl vagyok,
öltözöm súgta halkan, hogy a testvéreit ne zavarja föl.
Elkészültek,
jól sejtették az este, hatalmasra hízott a hópaplan és még most is hullt a hó.
Előttük nem járt senki, nehéz volt utat taposni a vastag, friss, természetes
téli akadályban. Bizony ahhoz, hogy a megbeszélt időre odaérjenek, jókor
indultak el. Körülbelül három kilométert kellett megtenniük, hóban,
hegymenetben, gyalog.
Megérkeztek! Nagybátyja éppen végzett a hótakarítással
az ól körül, bementek, a felnőttek ittak egy kupica szíverősítőt, bátyja őt is
megkínálta, de még akkor nem fogadta el, hiszen csak tízen hét éves volt. Azon
a nyáron szabadult az ipari iskolából. De nagyon sok vágáson részt vett már a
rokonságban, elég hamar befogták mindenféle munkába, ami tetszett is neki, mindent
megtudott csinálni, csak még szúrni sohasem szúrt le jószágot. Bár anyja már a
baromfikat, nyulat vele vágatta le.
Lajos bácsi ideges volt, mert akiket megkért,
hogy segítenének megfogni a malacot még nem is világítottak, elaludtak szépen. Elindult
fölkelteni őket. Közben apja azt mondta neki nézzék már meg azt a jószágot mekkora.
A sötét belső ólba azonban nem lehetett belátni, hát bement, hogy ki hajtsa, de
ahelyett elkapta a két hátsólábát, és mint a talicskát tolta ki a jószágot. Igen
jó erőben lévő bányászember volt, akinek a százötven kilós sertés hátsó
lábainak megemelése és kitolása nem is volt olyan nagy kihívás, közben oda
szólt fiának nyissa ki az ajtót. Kitolta a disznót, csavart rajta egyet és már
a földön is volt, szúrd le, kiáltotta. Én, kérdezte a gyerek, persze hogy te.
Mivel a tálat és kést már kikészítették, más dolga nem is volt, bal lábával rátérdelt
a sertés nyakára, jobb sarkával megtámasztotta az állát és szúrt, oda ahová
kellett. Mivel akkor még nagyon kevés önsúllyal, és tapasztalattal
rendelkezett, a malac pedig védekezett, fölcsapta a fejét a nyakában lévő kés
elmozdult és jó félig lekanyarította a fejét szegény jószágnak. Sikerült
stabilizálni magát és még a tálat is elérte, amibe vért fogott a reggeli hagymás vérnek,
és még a hurkába is jutott. Lajos bácsi mire vissza ért már nem mozgott a
jószág. Az idő nem engedett, hanem
inkább még jobban szorította a hideg a kinti munkát, a hó bár kicsit
alábbhagyott, de esett egész nap. Már alkonyatba hajlott, mire végeztek
mindennel. Még a zsírt is kitudták sütni, s finom tepertő illat szállt a
hóesésben. Marika néni, Lajos bácsi felesége és maga Lajos bácsi is elégedett
volt. Szépen, megvacsoráztak, ették a jó orjalevest, és az ilyenkor szokásos
minden finomságból egy keveset. Elköszöntek és haza indultak. Innen számítva a
családi vágások főszereplője lett.
2019. 12.
24.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése