Fehér karácsony
Írta: Kovács L István
Luca négy éves volt, sűrű, csigákba
göndörödő haja hátul a lapockáját takarta, frufruja pedig a gyönyörű kék szemét
árnyékolta be. Értelmes, okos leányka volt, sokat rajzolt és segített az
anyukájának. Ha sütött, vagy csak levesbe való tésztát gyúrt ott sündörgött
anyja körül és kért a tésztából, hogy kis tábláján ő is gyúrhasson, nyújthassa
a tésztát, mert apának a kedvence az, amit Luca készít. Karácsonyra készültek
éppen, apa meg lepte lányát egy igazi sütemény kiszúró készlettel, hogy a mézes
bábokat és más, egyéb figurákat tudjon készíteni. Ment is szépen a sütés, igaz
Lucának a haja lisztes lett egy kicsit, de nem számított. Anya a sütőbe rakott
egy tepsi mézest, s míg kisült elkészítette a habot a díszítéshez, amit először
Luca fog végezni a maga készítette sütiken. Apa olyan izgatott volt, mint egy
kisfiú, nagyon szerette volna megkóstolni a sütiket, Luca azonban rászólt, hogy
megsüti a száját, mert még nagyon meleg. Ki oktatta, hogy tudod, apa hagyni
kell, megszáradni rajta a habot, akkor lesz finom. Apa mosolyogva simogatta meg
imádott kislányát.
Míg a sütemények száradtak ölébe vette
Lucát és mesélt neki a fehér karácsonyról. A kislány nem tudta elképzelni
milyen lehet, mert ő még nem látott havat, hiszen mióta megszületett nem esett
hó.
Mondta szüleinek, hogy neki az lenne a
legnagyobb ajándék, ha egyszer havat láthatna. Apa megígérte neki, hogy két év
múlva elmennek olyan helyre karácsonyozni, ahol szokott még hó esni.
Hét nap volt hátra karácsony szentestéjéig.
A kis lány verseket tanult, szerepelt az óvodai ünnepségeken. Minden este azzal
a reménnyel feküdt le, hogy talán reggelre lesz hó. De az csak nem akart
jönni. Eljött a nap, apa előkészítette a
fenyőfát, szépen beállította a szobába, föltette a tetejére a csillagot, utána
anyával hárman kezdték a díszítést, a fenyőt karácsonyfává varázsolták. Csillogott, villogott, ahogyan kell, csak hó
nem volt, hiába fújt rá valamit apa egy dobozból, az nem hó. Csalódottan feküdt
le, és aludt el Luca. Azonban az éjszaka csak megszánta valaki a világot, mert
hatalmas sűrű pelyhekben kezdett esni a hó. Reggelre lett is legalább tízen öt
centiméter vastag hópaplan a környéken. Reggel apa nem szólt a hóról, csak
mondta Lucának, gyorsan öltözzünk, mert elmegyünk vendégségbe, meglepünk
valakit. Anya öltöztette Lucát, apa meg eltűnt egy kis időre, majd egy nagyobb
műanyag valamivel tért vissza. És indultak is. Az ajtó ép csak kinyílt, Luca
felkiáltott, Állj! Mindenki megtorpant és Luca csak nézte a gyönyörű, csillogó,
fehér valamit. Apa, ez a hó? Igen, mondta apa. Akkor ne tapossuk össze ez olyan
szép. Had nézzem még egy kicsit. Még álldogáltak az ajtóban, mikor jött a
szomszéd bácsi és egy söprűvel megtörte a csillogó síkot. Addigra Luca bevéste
emlékeibe a hó szépségét. Aztán elindult, hogy megtapasztalja a hó és a tél
örömeit. Szülei segítségével hóembert építettek, apa a műanyag valamibe ültette
anyát az ölébe Lucát és húzta őket, nevettek. Azután meghemperedtek a hóban,
élvezték nagyon. Lassan megtelt az utca és a tér gyerekekkel, felnőttekkel,
akik mind élvezték a téli játékokat, szánkóztak, hógolyóztak. Anya megmutatta
hogyan kell hóangyalt csinálni, Luca nagyon boldog volt, hogy végre megtudta milyen
a hó és a tél, élvezte, hogy olyan közös ajándékot adott nekik, aki az
időjárásért felel, amiben anyával, apával és más emberekkel osztozhatott. Kicsi
szíve még nem tudta mi ez, de érezte, hogy nagyon jóleső érzés hatja át!
2019. 12. 14.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése