Toronyszoba
Írta:
Kovács L István
Csendélet, piros brokát falon,
asztalon,
rajta jól megférnek, mint egy
mesekönyv lapon,
a könyv ósága, a kancsó
törtfénye, a lúdtoll,
a pohárban gyöngyözve csillogó óbor,
s a friss gyümölcs illata,
harsogó léte,
csillogó tálcán a szoba
tükörképe.
Egy félbemaradt levél,
befejezésre vár,
varázsdoboz, mely nem zenél már,
a gyertyacsonk ki tudja mióta ég,
nem füstöl, nem táncol, nem inog
a fény,
bogár sem neszez, a csend is
halott,
egykedvűen nézi a rácsos ablakot.
Mint toronyból a rab, ha sóváran
nézi,
az ablakon túli világot ki,
hogyan éli,
ott kinn mintha más lenne az
élet,
de nem lát többet, csak egy égi
képet,
amin szél görgeti játékosan a
felhőt,
de a szobába nem hoz egy kis
szellőt.
A festő elégedetten mosta el az
ecsetet,
tovább a toll a papíron sem
sercegett,
őrzik ők is a csendet, a tisztát,
az érthetőt,
valamit láttak ők ketten, valami
éltetőt.
Most mást keresnek, másik téma
után járnak,
holnap új, más üzenet kell ennek
a világnak.
2019. 11. 13.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése