Egy titkos nap XVII.

 

Egy titkos nap XVII.

Írta: Kovács L István

 

Kissé elszomorodott saját butaságán, szégyellte magát, mert tényleg mondta az orvos.

A gyógyszertár felé ment és vett ágytálat, nem tehetett mást.

 

Haza ment, elmesélte a lánynak milyen buta ötlet volt az orvoshoz menni, hiszen tényleg megmondta mit lehet és kell tenni, hogy ezt a kis időt ki kell bírniuk. Elújságolta, hogy az iskolában lehetőséget adnak neki az internetes felelésre, és oda adta neki a telefont és laptopot. Kérte, hogy készítsen magának e-mail címet, hogy el tudják küldeni Eszterrel az osztályfőnöknek. A lány nagyon örült, és pironkodva köszönte meg.

  -Kornélia néni, én szégyellem, hogy ilyen helyzetbe kerültem és örökké hálás leszek érte.

  -Ne szégyelld, kislányom, nem a Te bűnöd. Most megyek, készítek ebédet, és utána folytatjuk az ismerkedést.

Az ebédet csendben ették meg, Kornélia elpakolt, és visszament beszélgetni.

 

  -Nagyon szépen rajzolsz, láttam apukádnál a szobában, de az iskolában is mondták. Ami apukádnál volt, kettő kivételével, amit Ő megtartott elhoztam mindet. Itt van egy mappában. Hol tanultál rajzolni?

  -Sehol, nem tudom miért, vagy honnan csak úgy jön.

  -Megmutatod miket rajzoltál a kórházban?

  -Meg persze ott a füzet tessék megnézni.

Kornélia némán lapozott, és csak a fejét ingatta az elragadtatástól.

  -Gyönyörűek, hol szeretnél tovább tanulni?

  -Nem tudom, eddig az is kétséges volt, hogy tudok-e Maturálni (érettségizni). Ha vissza kerülök, a szülői felügyelet alá lehet, hogy a gimit sem tudom végig járni.

  -Attól ne tarts, oda nem mehetsz vissza, esetleg intézetbe. Igaz, sajnos az sem sokkal jobb. De mindent megteszünk, amit lehetséges. Meg kell várni a bírói döntést.

  -De álmaid csak vannak. Ha mondjuk, jobb helyzetbe kerülnél, mit szeretnél?

  -Képzőművészeti iskolába menni, és amit lehet mindent tanulni, rajzot, festészetet, textilezést. Ha az nem jön össze, akkor ruhatervezést.

  -Na, látod, ezek valamelyike elérhető, és ha az egyiket kitanulod, a másikat autodidakta, vagy levelező hallgatóként is megtudod szerezni. A gyakorlati fogásokat pedig avatott mesterek segítségével tudod elsajátítani.

 

  -Kornélia néni! Ezek a gyönyörű bútorok mind az apukája kezét dicsérik?

  -Igen. Apukám műbútorasztalos volt, de mellette a kovácsolt díszeket is szerette és tudta művelni. Klasszikus kovács sosem volt, tehát nem patkolt lovat és ekét sem javított. De azokat a csigákat, levélmintákat, amit a polcokon, virágtartókon látsz azokat Ő készítette. Örökké fúrt, faragott, kalapált. Anyu sokszor ebédelni is alig tudta berángatni. Mindig csak öt percet kért aztán órák múlva került elő. Ezt a házat és a berendezéseinek nagy részét is Ő farigcsálta, kalapálta össze.

  -Nagyon szép, figyelemre méltó. Jó lenne, ha nekem is ilyen apukám lenne, vagy férjem, ha megadatna.

  -Ebben sajnos nem tudok segíteni, de minden másban igen.

  -Úgy megölelném Kornélia néni! -és egy kis könnycsík indult el a szeméből.

Kornélia felállt a székből, oda hajolt a lányhoz, megölelték egymást és a lány talán életében először, nem a keserűség, üldözöttség, szeretetlenség miatt sirt. Most valami olyat érzett, amit emlékezete szerint még soha.

 

Így teltek a napok, hetek, egyre jobban kötődtek egymáshoz. Kialakították az életritmusukat, A lány tanult, pihent, tartotta a kapcsolatot az iskolával. Eszter másik lányt is hozott hétvégénként, hogy segítsen a tanulásban. Kornélia pedig dolgozott, ahogy kellett. Végezte a könnyített hivatali dolgait, este beszélgetett a lánnyal és utána gyűjtötte az anyagokat és írt az újságba, a főszerkesztő által kért témákról.

Szinte észrevétlenül telt el a két hónap, és Johanna lábáról lekerült a kötés. A röntgen alapján minden rendben volt. Az orvos elégedett volt, és most míg megtanul magabiztosan járni kapott egy könyökmankó receptet, amit gyógyászati segédeszközök boltjában lehetett beváltani.

 

Folyt. köv.

2020. 03. 13.

Tiszakécske.