Koccints velem

 

Koccints velem

Írta: Kovács L István

 

Koccints velem pajtás,

ne a búra, ne a korra,

inkább a torkot szárító porra.

Mert poros volt az út amin jártunk,

sok mindent kerestünk, keveset találtunk,

jártunk erdőn, mezőn, úttalan úton,

pihentünk útszéli feszület tövén,

szomjat oltottunk gulyakúton.

köveket rugdostunk magunk előtt,

mintha haragudnánk a világra.

Pedig csak magunkat kerestük,

olykor nem jó helyen és hiába.

Széttaposott, rongyos cipőnk,

nekünk már nincs sok időnk.

Most ülünk valahol bús magányba,

emlékképeket szebbé farigcsálva.

Néha fölmosolygunk az égre,

mert a vándorok haza találtak végre.

A barátság azért még marad,

tudom te sem vagy csősz,

azért őrizd meg te is magad.

 

2020. 01. 06.

Tiszakécske