2021. március 27., szombat

Mesés Karácsony (Próza)

 

Mesés Karácsony

Írta: Kovács L István

 

 A kisfiúk unokatestvérek. A karácsonyt a nagymamánál töltötték. A nagyszobában, volt egy hatalmas, plafonig érő, szépen feldíszített fenyő. Volt azon minden, szaloncukor, színes gömb, arany és ezüst girland, kék és piros gyöngysor, kis festett fa figurák, és az elmaradhatatlan fényfűzér.

A fa alatt a sok,-sok ajándék között egy szép szánkó várta, hogy kivigyék a hóra. Amit a papa készített az igazi nagy, úri lovasszánok mintájára. Mikor megtudta, hogy ott jönnek össze egyszerre a gyerekek, azonnal ment a sufniba és már rajzolt, tervezett, majd beszerezte a hiányzó anyagokat és dolgozott, míg készen nem lett. Úgy volt, hogy a két kislegényt beülteti a szánba és jól megszánkóztatja az unokáit. Nagyon izgatott volt, és talán jobban várta az eseményt, mint a gyerekek. Igen ám, de hiába volt minden igyekezet, minden vágyakozás, most hó nem esett.

A szán ott árválkodott a fa alatt, először senki ügyet sem vetett rá, még tán észre sem vették. Törte a fejét mit lehetne csinálni, mert készíthetett volna hozzá kereket, csak az idő oly gyorsan elszaladt, hogy nem jutott rá, meg végig abban bízott, hogy majd csak esik egy kis hó. De az csak nem jött. Addig töprengett, míg eszébe jutott, hogy a padláson van egy kicsit kopottszőrű, szakadt kantárszíjú hintaló. Gyorsan elővette a már régóta nem használt nadrágszíjait, fölment a padlásra, levette a fóliát a lovacskáról és fölszíjazta.

Levitte befogta a szán elé, beültette a fiúkat, és már száguldoztak is. Szobáról szobára vágtatott a lovacska, s a fordulóknál csak úgy repültek a forgácsok a padlóból, ahogy a szántalpa hátul sodródva vágta meg a parkettát. Ahogy így száguldoztak egyszer csak a lovacska megemelkedett a szánnal együtt, és a csillár körül tettek néhány kört, a szán itt is a fordulóban csúszva majdnem levitte a fáról a csúcsdíszt. S ekkor magától kinyílt az ablak és a szán már a csillagokat szikráztatva repült tovább. Ott fönn is karácsony volt, nem állta útjukat senki és semmi. A Göncölszekér kicsit irigykedett rájuk, szeretett volna ő is úgy száguldani, de belátta, most ez nem az ő estje, hiszen a télapó is szánon jár ma. A Nagy Medve is mosolyogva brummogott és intett feléjük, jó utat kívánva nekik. A Nagy és Kis Kutya is farkcsóválva vakkantott egyet- egyet üdvözlés képen. De mint minden jó ez is véget ért és haza vették az irányt, az ablak ismét kitárult, hogy a szobában tudjanak landolni. Volt ám kacagás, kurjongatás, jó kedv, a kisfiúk részéről. De mikor leértek és a nagy padlóvázát fölborították a mama megálljt parancsolt a száguldozásnak, és finom kaláccsal, kakaóval kínálta meg az utazásban megfáradt, megéhezett unokáit. Azután fürdés következett (a hatalmas és mély tengerben, de az egy másik történet) és utána alvás a jó puha ágyban.

 

2020. 01. 10.

Tiszakécske

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése