Nagyi és
Fanni
Írta: Kovács
L István
Fannika öt éves, és
a karácsonyi szünetet a nagyinál tölti. Szülei, csak szentestére érkeznek. Szeretett a nagymama körül lenni, mikor
sütött, főzött. Sokat segített mamának, most is a karácsonyi készülődésben. Bármit
kért a mama mindent a kezébe adott, hogy ne neki kelljen tésztás, vagy éppen a
zsíros kezével szaladgálni, ha valamit elfelejtett oda készíteni. Persze a
mamák nem olyan feledékenyek, csak úgy tesznek, hogy legyen mit segíteni az
unokának, így is tanítva őket.
Most éppen a
káposztát töltögetik, rengeteg hús van a tálban, és egy hatalmas lábosba rakják
szoros sorokba. Fannika a káposztaleveleket adogatja, amibe mama szépen
becsomagolja a jól megkevert húsos tölteléket. Beszélgetnek.
Mond csak
Fannikám, szereted a karácsonyt? – kérdezte nagyi. Nem nagyon, jött a félénk
felelet, és közben a mamára sandított, hogy mit szól hozzá, talán rosszat
mondott. De a nagyi nem volt haragos, tovább kérdezett, és mond, miért nem
szereted? A kislány gondolkodott egy kicsit,
majd mesélni kezdte, tudod, nagyi a szép, díszes fenyőt szeretem nézni,
szeretem az ajándékokat is, azt a sok rokont is szeretem, csak azokat a nyálas puszikat,
amit adnak azt nem nagyon. Meg az asztalnál mikor eszünk a sok bácsi olyan
csúnya vicceket mondanak, azért szoktam kiszaladni és elbújni. A mama keze
megállt, ránézett a kislányra, gondolkodott egy percig, majd újra a káposztával
foglalkozott, új kérdést tett föl. Mondd csillagom és az ételek közül mit
szeretsz? A halászlét meg a halat nem szeretem, mert csípős és szálkás, csak
azért eszem egy keveset, hogy apu ne szidjon meg otthon. És a káposztát
szereted? Ezt a töltöttet? Igen ezt? A káposztát nem, csak a tölteléket. Akkor
mit ennél szívesebben drágám? Gyümölcslevest, azt szoktam enni az óvodában is,
de anya sosem csinál, és juhtúrós sztrapacskát kis tepertőkkel, amit te
csinálsz nagyi. Tudod az olyan finom, olyat senki sem tud, még anya sem. És ezt
eddig miért nem mondtad szívem? Mert apa azt mondta, hogy mindenből enni kell
egy keveset, nem szabad a nagyit megsérteni. Nagyi keze ismét megállt, kicsit
töprengett, majd nagyot sóhajtva megtöltötte az utolsó káposztalevelet.
Megmosta a kezét, leült, magához ölelte a kislányt, és kicsurrant egy kis könny
a szeméből, de nem szólt semmit, mert a nagyik nyelnek egyet-kettőt és tovább
mennek, csak a tüske az ott marad. Föltette az ételt főni és új, más munkához
látott.
Bejglit is kellett sütni, mert azt mindenki
elvárta. Így megkezdte az
előkészületeket, Fanni most is ott tüsténkedett hozta, amit kellett lisztet,
tojást, mazsolát, diót, mákot, és be nem állt a szája. Tudod mama én a
kocsonyát is szeretem, de azt is csak itt ehetek nálad, anya azt sem főz
otthon, azt mondja, a tömbházban nem lehet. Nem is szeretek ott lakni, sok
mindent nem lehet. Nincsenek állatkák, nem lehet kinn játszani, csak ha
levisznek a térre, de arra ritkán van idejük. De itt nálatok van minden a
tavaszi kiscsibétől a malacig, szeretek itt lenni. Jövő ősszel iskolás leszek,
nem tudom, fogom e szeretni, ott van az ovi mellett, de ott mindig nagy a
kiabálás veszekedés, mert kevés játék van az udvaron.
Nagyi hallgatta a kislányt közben serényen
járt a keze, most nem kérdezett, gondolkodott azokon, amiket hallott a
gyerektől. Mikor készen lett a tésztával és félre tette kelni, magához húzta
Fannit, és azt mondta neki, holnap szenteste lesz, itt lesz az egész család,
reggel jön mindenki és délelőtt elmegyünk a templomba, ebéd után pedig
feldíszítjük közösen a fát, de most szeretném, ha lepihennél egy kicsit. Fanni
szót fogadott és elment a szobába. A mama előkerítette papát, aki reggel óta a
sufniban fúrt, faragott. Papa, azonnal rakj félre mindent, és légy szíves menj
el a boltba akár a szomszéd faluba, vagy városba is keríts hatvan deka
juhtúrót, de anélkül haza se gyere, és ne mond el senkinek. Papa el ment, mama
pedig tovább foglalkozott a bejglik töltelékével. Papa szerencséjére kapott az
otthoni boltban túrót így hamar hazaért és folytatta a sufni munkáját. Minden elkészült estére, már csak
társasjátékot lehetett játszani a szobában, utána pedig aludni.
Reggel
megérkezett mindenki, a szülők három lánya, vejek, további unokák. A lányok
megkérdezték kell e valamit segíteni, és a kamrában is leellenőriztek mindent,
amit a mama főzött.
Akkor mehetünk a templomba, anya, kérdezte
Fanni anyukája. Ti menjetek, mindenki én most nem megyek. De anya, úgy volt,
hogy együtt megyünk, mondta a kisebbik lány. Igen szívem, de nekem még fontos
dolgom van, most életemben először kihagyom a misét. Nem örült senki, de a mama
hajthatatlan volt. A templom a falu túlsó végén van, autóval is kell, legalább
negyedóra mire odaérnek, és elég soká jönnek haza, így a mama elkészítette,
amit akart és beleadta a munkába a szíve minden melegét, szeretetét. Nem, mint
ha máskor nem így tett volna, de ez a nap most más volt, fontosabb.
Minden elkészült, a család is hazaért. Mama
neki állt teríteni, ebben a lányai is segítettek. Ilyenkor általában a lányok
szolgáltak föl, megtisztelve a mamát, hogy ha már ő főzött legalább a
tálaláskor pihenjen. Most azonban mindenki meglepetésére senkinek nem engedte,
hogy segítsen, az asztalhoz parancsolt mindenkit és előhozta a nagy tál
gyümölcslevest. A kanalak megálltak a levegőben és csak néztek. Még mielőtt
bárki szóhoz jutott volna, mindenkit leintett. Ma tetszik, vagy sem ez lesz az
ebéd, és nem akarok csúnya vicceket sem hallani az ünnepi asztalnál, halászlét
és töltött káposztát majd holnap eszünk. Tessék, lehet szedni. A lányai nem
mertek szólni, a vejek is a tányérokat nézték, végül az idősebb vej
megkérdezte, hogy a leves után mi lesz, mert csak jó lenne az a káposzta.
Megtudod fiam, nem maradsz éhen. Csöndben ették a befőttekből készült
gyümölcslevest, az egyik vő megjegyezte, hogy nagyon finom. Mikor elfogyott a
leves, mama leszedte a tálat és a mélytányérokat, kiment és behozta a melegen
tartott juhtúrós sztrapacskát. Nagy meglepetés volt, de Fannit kivéve senki,
nem mert megszólalni, ő viszont ujjongva ugrott a nagyi nyakába, csókolta a
mamát és azt mondta neki ettől szebb ajándék nem is kell, nekem sem mondta a
mama is. Majd így szólt a családhoz, ezen túl, ha ünnepekre összejövünk, mindig
valamelyik unoka kedvencét fogom megfőzni, legyen az bármilyen ünnep. És a
malac vicceiteket ebéd után a teraszon beszélhetitek meg, nem az asztalnál.
Most pedig mindenki jöhet fát díszíteni.
És az ünnep folyt a maga medrében tovább a
megszokottak szerint, csak Fanninak és a mamának csillogott másképp a szeme,
mint ahogyan szokott.
2019. 12.
26.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése